- Péntek este délnyugat, dél felől átmenetileg még szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, majd ismételten terjeszkedhet, újraképződhet a köd, illetve rétegfelhőzet, de délen, délnyugaton maradnak még hajnalban is derült tájak, írja a HungaroMet.
- A ködös, rétegfelhős részeken szitálhat, de északkeleten néhol már gyenge eső sem zárható ki.
- A délies szél főként délnyugaton lengedezhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet nagyrészt 2 és 7 fok között alakul, de délnyugaton helyenként több fokkal enyhébb lehet az idő.
- Szombaton marad a döntően borult, párás, helyenként ködös idő, délen, délnyugaton lehetnek kevésbé felhős, napos tájak, illetve időszakok.
- A szitálás mellett helyenként gyenge eső is előfordulhat. A délnyugati szelet a déli megyékben kísérhetik helyenként élénk lökések.
- A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul, de a kevésbé felhős, napos részeken ennél enyhébb idő várható.
- Vasárnap dél felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de az Északi-középhegység tágabb térségében még estig tarthatja magát a köd, illetve a rétegfelhőzet.
- Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat. A déli, délnyugati szelet a déli országrészben élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
- Hajnalban 3, 10 fok várható. Kora délután a tartósan borult, párás területeken 6, 12, a naposabb részeken 13, 20 fokra van kilátás.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Kiderült, mi gyorsítja a gleccserek olvadását
Felhőkarcoló magasságú víz alatti hullámokat fedeztek fel a kutatók: ez gyorsíthatja a gleccserek olvadását.
Súlyos árat fizet Trumpnak Európa egyik legfejlettebb gazdasága
Elérték, amiért Washingtonba mentek.
Jönnek az új típusú siklóbombák – megszólalt az ukrán hírszerzés
Lesznek nagy hatótávolságú változatok is.
Döntött az EU: nincs olyan, hogy alkoholmentes gin
A gin az gin és abban 37,5 százalék az alkoholtartalom.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

