A Virág Judit Galéria bemelegítésképpen már november végén tesztelte a közönség fogadókészségét háború utáni, illetve kortárs alkotásokra, az eredmények felülmúlták a reményeket. Szinte minden elkelt, miközben a kategóriában szokatlanul sok volt a tízmillió feletti leütés.
- A rekordot Keserü Ilona Hommage á Martyn (2.), 1986-87-ben készült vászna mellé jegyezték fel, amely 42 millió forintért kelt el.
- Bak Imre alkotása 24 milliót ért,
- Molnár Vera geometrikus műve, a Double Rectangle Magique 15 millió forintért talált vevőt.
- Lantos Ferenc Összetartozás című vászna 18 millió forintért kelt el,
- egy másik Lantosért, egy acéllemezre zománcfestékkel felvitt képért 4,4 millió forintot fizettek.
- Ugyanennyit adtak Gyarmathy Tihamér üvegmozaik tervéért, amit a Kertészeti Kutató Intézet számára készített 1970-ben,
- és Pinczehelyi Sándor 2003-as, humoros Négy coca című képe is ezen az áron kelt el.
- Fehér László Lány és madár című, 1997-es fekete fehér vászna 2,6 milliót fialt, miközben előzetesen maximum 1,6 millióra becsülték.
- Több Nádler István-mű is forgott, a legmagasabb árat egy 2001-es vászon érte el, 17 millió forintot fizetett valaki az M.M. Nr. 11. címen nyilvántartott alkotásért.
A kortársak egyre rangosabb szerepet kapnak a nagyárverések kínálatában, így a most következő rendezvényen Keserü Ilona műve lesz az egyik fő attrakció, a Táj című, 2004-ben befejezett alkotása, a galéria bejáratával szemben, a főfalon, vonzza be a közönséget. A nyolcszögletű formázott, sejtelmes színátmeneteket mutató vászon kikiáltási ára 30 millió forint, becsértékét 50-70 millió forint közé lőtték be a szakértők.
Nádler István nagyméretű dekoratív alkotásai is vevőcsalogatók: az „M” sorozatból két mű, valamint az Ellentétpárok című kerül kalapács alá, indulóáruk 4,6-7 millió forint között mozog. A klasszikusnak számító kortársak között kiemelendő Anna Margit Barátok (A Bohócok-sorozat része) című 1987-es műve, amelyre 3,6 millió forintról indul majd a licit, de izgalmasnak ígérkezik többek között Vinkó Leó, Tóth Menyhért, Korniss Dezső, de Mácsai István műveinek fogadtatása is.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!