May: megállapodás nélkül talán soha nem lesz Brexit (2.)

MTI
2019. március 17. 11:30    
nyomtatás
 
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeit rögzítő megállapodás elfogadása nélkül Nagy-Britannia talán soha nem lép ki az Európai Unióból. Philip Hammond pénzügyminiszter szerint viszont most már "fizikailag lehetetlen" az is, hogy Nagy-Britannia a törvényben foglalt március végi határnapon kilépjen az EU-ból, és az sem biztos, hogy az alsóház a jövő héten újból szavaz a Brexit-megállapodásról.



Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit parlamenti ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője vasárnap azt jósolta, hogy az eddig kétszer is nagy többséggel elutasított Brexit-megállapodást az alsóház a jövő hétre tervezett harmadik szavazáson is elutasítja. A Sky News brit hírtelevíziónak nyilatkozva Corbyn utalást tett arra, hogy a Labour ebben az esetben bizalmatlansági indítvány nyújthat be a kormány ellen. A Munkáspárt tavaly már kezdeményezett egy bizalmi szavazást May kormánya ellen, ez a kezdeményezés azonban akkor elbukott.

Theresa May a The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi lapnak írt cikkében "tisztességes kompromisszumra" kérte a képviselőket. May szerint ugyanis ha a parlament a jövő heti EU-csúcsig nem tudja elfogadni a Brexit-egyezményt, Nagy-Britannia hosszú hónapokig nem tudna kilépni az EU-ból, "ha valaha is egyáltalán kilépne".

A brit kormányfő a cikkben egyenes utalást tett arra is, hogy jóllehet a megállapodás elfogadása esetén London június végéig kérné a nem egészen két hét múlva esedékes kilépési határidő meghosszabbítását, a kormány valójában ennél rövidebb halasztásra törekszik.

May úgy fogalmaz írásában, hogy ha a parlament megtalálja a módját a Brexit-megállapodás támogatásának a jövő hét második felében esedékes EU-csúcsértekezlet előtt, akkor Nagy-Britannia "tavasszal" ki tudna lépni az Európai Unióból, anélkül, hogy részt kellene vennie a májusra kiírt európai parlamenti választásokon.

Az alsóház csütörtökön fogadta el a Brexit elhalasztását célzó kormányzati beterjesztést, amelynek alapján London kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének június 30-áig terjedő meghosszabbítását.

A kormány szerint azonban e viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás akkor reális, ha az alsóház március 20-áig - a jövő heti EU-csúcs kezdete előtti nap végéig - elfogadja a Brexit-megállapodást. Ebben az esetben a halasztás célja az elfogadott indítvány szerint az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására.

Theresa May már a csütörtöki szavazás előtt, a halasztási kezdeményezésről szóló indítványt beterjesztő alsóházi felszólalásában figyelmeztette a képviselőket arra, hogy ha a ház továbbra sem támogatja a Brexit-feltételekről szóló egyezséget - amelyet a törvényhozók először januárban, majd kedden ismét nagy többséggel elutasítottak -, akkor a Brexit sokkal hosszabb idejű halasztására lesz szükség.

A The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap által idézett kormányzati tisztviselők szerint ha az alsóház a szerdáig tervezett újabb, harmadik voksoláson elfogadná a Brexit-megállapodást, a kilépéshez szükséges törvényalkotási feladatokat a ház április 25-éig elvégezheti, és az új Brexit-határidőt május végére vagy június elejére lehetne kijelölni.

Philip Hammond pénzügyminiszter szerint ugyanakkor nem teljesen bizonyos, hogy az alsóház a jövő héten egyáltalán szavaz a Brexit-megállapodásról. Hammond, aki a BBC televízió vasárnapi politikai interjúműsorának vendége volt, nemmel válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy a kormányfő által kilátásba helyezett harmadik szavazást bizonyosan megtartják-e.

Kijelentette, a kormány csak abban az esetben terjeszti be újból szavazásra a Brexit-megállapodást, ha bízik abban, hogy ezúttal elegendő számú képviselő hajlandó támogatni az egyezményt, "de még nem tartunk itt". Hammond a vasárnapi BBC-interjú végén kijelentette azt is, hogy "most már fizikailag lehetetlen" Nagy-Britannia kilépése az EU-ból március 29-én, akkor is, ha a jövő héten lesz szavazás a Brexit-megállapodásról, és a képviselők elfogadják az egyezményt, mivel a kilépés előtt több jogszabályt még el kell fogadtatni a parlamentben.

Liam Fox külkereskedelmi miniszter a Sky News hírtelevíziónak vasárnap szintén azt mondta, hogy a kormány csak akkor terjeszti be újból szavazásra a Brexit-megállapodást, ha a következő 48 órában olyan jelzéseket kap, hogy ezúttal "át tudja vinni" az egyezményt az alsóházon. A képviselők januárban 230, a keddi második voksoláson 149 fős többséggel vetették az EU-val novemberben elért Brexit-megállapodást.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Statisztikai elemző/Junior statisztikai elemző
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium