Előfizetői tartalom

Ki Joe Biden, az Egyesült Államok legizgalmasabb elnökválasztásának győztese?

Joe Biden még a republikánus párt támogatójaként kóstolt bele először a politikába, viszont a szenátusba már egy hatalmas fordulattal, mintegy 30 százalékpontos hátrányt ledolgozva, demokrataként jutott be.  Képviselői karrierjének kezdetén elvesztette feleségét és legkisebb gyermekét is egy tragikus balesetben, ami miatt majdnem felhagyott politikai pályafutásával. Fiatal politikusként a '70-es, 80-as években a szegregáció, a vietnami háború ellen, valamint a környezetvédelem mellett lobbizott, aztán 1988-ban elnökként is indult, de ígéretes jelöléséből csúfos kudarc lett. Aztán a vietnami háború és az öbölháború ellenzése után pár évvel már az összes nagy amerikai katonai akciót támogatta, ideértve a jugoszláv intervenciót, az afganisztáni háborút, az iraki inváziót és beavatkozást sürgetett az arab tavasz kapcsán kialakult konfliktusokba is. Másodszor, 2008-ban is indult elnökként, majd az ismét kudarcba fulladt kampány után Obama alelnöke lett, egyik fő feladata épp a közel-keleti konfliktusok utóéletének, az ukrán konfliktusnak és a sertésinfluenza-járványnak kezelése volt. Munkájáért Obama elnök kitüntette. 2019 áprilisában jelentette be Joe Biden, hogy harmadszorra is megpályázza az Egyesült Államok elnöki székét, ezúttal úgy tűnik, sikerrel járt.

Kihívásokkal és tragédiákkal teli fiatalkor Joseph Robinette Biden Jr. 1942. november 20-án látta meg a napvilágot, vagyis jövőre, ha hivatalosan is beiktatják, 78 évesen veszi át az elnöki széket a 74 éves Donald Trumptól. A pennsylvaniai Scrantonban született, katolikus családba. Édesapja, Joseph Robinette Biden olajiparban dolgozó üzletember volt, édesanyja, Catherine Eugenia...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 854 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái