london vihar
Globál

Koronavírus: hirtelen sok eddig nem ismert áldozatot találtak a britek

MTI
A nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatairól szerdán közzétett napi összesítésben több mint 1500 elhunyt szerepel, de az adat számos olyan halálozást is tartalmaz, amelyek tavaly május óta kimaradtak a napi beszámolókból. Az újonnan kiszűrt koronavírusos fertőzöttek száma ugyanakkor ismét jelentősen csökkent a múlt héten mért adatokhoz képest.

A brit egészségügyi minisztérium szerda esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 47 525 új fertőzöttet azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

A múlt héten szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként 70 ezerhez közeli napi új fertőzöttet szűrtek ki Nagy-Britanniában. Szerda a harmadik olyan nap egymás után, amikor 50 ezernél kevesebb új koronavírus-fertőzöttet mutattak ki tesztekkel.

Boris Johnson brit miniszterelnök a londoni alsóházban tartott szerdai szakbizottsági meghallgatásán azt mondta: már mutatkoznak a járvány megfékezését célzó korlátozások hatásainak első jelei.

Címlapkép: Getty Images

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök felszólal a római parlament alsóházában
befektető befektetés terminál trader
europai parlament cimlap getty tobbszor 2000
ujgur tüntetés
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hol fordul az árfolyam,vételi, eladási zónak.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres

Az MNB Digitalizációs igazgatósága főosztályvezetőt keres
koronavirus globalis terjedes mutans