Előfizetői tartalom

Rákapcsolt a föld alatti urándúsításra Irán, fél éven belül atombombája lehet

MTI
Irán megkezdte az urándúsítást az IR-2m típusú, új generációs centrifugával a natanzi földalatti atomlétesítményben, amivel megsérti a nagyhatalmakkal megkötött atomalkut - áll a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által a tagállamoknak küldendő jelentésében, amelyből egy példány a Reuters brit hírügynökség birtokába jutott. Közben Juval Steinic izraeli energiaügyi miniszter azt mondta, hogy szerinte Iránnak mintegy fél évre van szüksége ahhoz, hogy képes legyen atombombát előállítani - jelentette a Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újság internetes kiadása kedden. Ezzel az az izraeli miniszter majdnem kétszer annyi időt becsült az első atombombához szükséges hasadóanyag létrehozásához, mint amire a Joe Biden elnök vezette amerikai kormány külügyminisztere, Anthony Blinken számít.

Fél év kell nekik, ha mindent megtesznek Izrael tisztában van a Biden-kormány szándékával, hogy ismét érvényesítsék a 2015-ben Iránnal megkötött nemzetközi nukleáris megállapodást, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök mindig is ellenzett. Washington azzal érvel, hogy az előző, Trump-adminisztráció kilépése az egyezményből visszaütött, mert arra késztette...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés