Diákok érkeznek egy újranyitott jeruzsálemi iskolába
Globál

Hatalmas felfedezést tettek a koronavírus-vakcinákkal, végleg leszámolhatnak a fertőzéssel

Portfolio
A Pfizer-BioNTech kettős által fejlesztett vakcina megakadályozza az izraeliek túlnyomó többségének megfertőződését, ez az első bizonyíték arra, hogy az immunizáció sikeresen véd a koronavírus terjedése ellen. Egy előzetesen kiszivárgott jelentés ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy az oltás megakadályozza, hogy a tünetmentes hordozók továbbadják a fertőzést.

A gyártók mRNS technológián alapuló oltóanyaga - amivel tavaly december 20-án indult az oltás Izraelben - 89,4%-ban hatékonyan megelőzte a laboratóriumi igazolt fertőzéseket - írja a Bloomberg egy idő előtt kiszivárgott tanulmányra hivatkozva. Az érintett gyógyszergyártók és az ország egészségügyi minisztériuma együtt dolgoztak a megfigyeléseken, azonban annak eredményeit még nem vizsgálták felül szakértők.

Az eredményekről a Der Spiegel is beszámolt. A német lap vasárnapi cikke szerint a tanulmány nagy megfigyelési számokra épített. 

Izraelből sorozatosan érkeznek a kedvezőbbnél kedvezőbb beszámolók a vakcinák kapcsán, nem véletlenül, hiszen lakosságarányosan a legjobban áll a vakcinázottság tekintetében. A lakosság közel fele már legalább az első oltását megkapta.

Az izraeli hatóságok a vasárnapi eredményektől függetlenül már szombaton azt közölték, hogy a Pfizer-BioNTech vakcinája 99%-ban megakadályozza a vírus okozta haláleseteket.

A laboratóriumi vizsgálatokkal igazolt fertőzésekkel kapcsolatos, most megjelent korai eredmények azért fontosak, mert arra utalnak, hogy a vakcina megakadályozza a tünetmentes vírushordozókat abban, hogy továbbadják a fertőzést. Ez eddig nem volt ennyire egyértelmű - jegyzi meg a Bloomberg. A fertőzés ilyen módon történő megszakítása kulcsfontosságú tényező, hiszen jelenleg egy olyan környezetben vagyunk, ahol minden kormány a saját országa újranyitásán dolgozik.

A gyártók csak annyit erősítettek meg, hogy az Izraelből származó adatok elemzésén jelenleg is dolgoznak és annak eredményeit azonnal megosztják, amint elkészül. A szóvivők nem kívánták kommentálni az előzetesen kiszivárgott tanulmány eredményeit.

Izrael pozitív példájáról az átoltottság tekintetében, épp a napokban írtunk részletesen:

Címlapkép: Diákok érkeznek egy újranyitott jeruzsálemi iskolába 2021. február 21-én, a szombati munkaszüneti nap után kezdődő hét első napján. Izraelben megnyíltak a boltok, a bevásárlóközpontok, a piacok, valamint a kulturális- és sportintézmények, valamint újraindultak számos újabb településen az iskolák.MTI/EPA/Abir Szultan

programozó informatikus it-szektor számítógép pc
mobil mobilbank netbank
érettségi iskola vizsga
kínai vakcina oltás egészségügy

Kasza Elliott-tal Magyar Telekom

Február 25-én jelentett a Telekom, és kisebb sokkot okozott az osztalékhoz kapcsolódó közleményével, miszterint...

Kiszámoló A bőség zavara

A mai ember a bőség zavarában él. Elég elmenni egy bevásárlóközpontba, bemenni az éttermi részre vagy ellátogatni...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Tedd meg az első lépéseket a tőzsdei befektetéset terén-fogjuk a kezed!
Online előadás
Mik azok a japán gyertyák és miért hasznosak? Aktuális, élő példák az amerikai részvénypiacról.
elon musk