Donald Trump már tudja, miért esnek az amerikai tőzsdék
Globál

Kulcsfontosságú pert veszített el Donald Trump

MTI
Az amerikai legfelsőbb bíróság engedélyezte hétfőn Donald Trump előző amerikai elnök adóbevallási és -visszatérítési, illetve egyéb pénzügyi dokumentumainak kiadását.

A testület elutasította Trump jogi csapatának arra irányuló kérését, hogy függesszék fel egy alsóbb szintű bíróság október 7-i ítéletét, amellyel arra utasították a már régóta a volt elnöknek dolgozó Mazars USA könyvelőcéget, hogy bocsássa Cyrus Vance manhattani demokrata párti ügyész rendelkezésére ezeket az iratokat.

A munka folytatódik

- hangsúlyozta közleményében Vance, aki korábban azt közölte, hogy kedvező ítélet esetén késlekedés nélkül kérelmezni fogja ezen dokumentumok kiadását. Az ügyész 2019-ben küldött idézést a Mazarsnak, hogy adja ki az elnök vállalati és személyes adóbevallásait nyolc évre visszamenőleg.

Az alkotmánybíróság szerepét is betöltő legfelsőbb bíróság tavaly júliusban már eljárt ebben az ügyben, s elutasította Trump azon érvelését, miszerint hivatalban lévő elnökként mentességet élvez a büntetőügyi vizsgálatok alól.

Bár az Egyesült Államokban nem kötelezi törvény a mindenkori elnököt az adóbevallásának és pénzügyeinek nyilvánosságra hozatalára, az 1970-es évek óta kialakult szokás szerint ezt valamennyi elnök megtette Donald Trump kivételével.

Trump ellen több ügyben is eljárás folyik az Egyesült Államokban, személyes és üzleti tevékenységével kapcsolatban is.

Ugyancsak hétfőn a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy el fog járni azon 2019-es kormányrendelet ügyében, amelynek értelmében megvonták a szövetségi finanszírozást mindazon egészségügyi klinikáktól és családtervezéssel foglalkozó intézményektől, amelyek - más egészségügyi szolgáltatásaik mellett - a családtervezés részeként abortuszt ajánlanak a nőknek.

Hasonlóképpen, a testület a Trump által elfogadott egyes keményvonalas bevándorlási szabályok törvényességét is vizsgálni fogja.

Címlapkép: Shutterstock

mobil mobilbank netbank
érettségi iskola vizsga
kínai vakcina oltás egészségügy

Variance Minden (is) eladó!

Közel két hónapja próbálok nekifogni, hogy kiírjam magamból az NFT (Non Fungible Token) téma kapcsán a gondolataimat...

Kiszámoló A bőség zavara

A mai ember a bőség zavarában él. Elég elmenni egy bevásárlóközpontba, bemenni az éttermi részre vagy ellátogatni...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Tedd meg az első lépéseket a tőzsdei befektetéset terén-fogjuk a kezed!
Online előadás
Mik azok a japán gyertyák és miért hasznosak? Aktuális, élő példák az amerikai részvénypiacról.
elon musk