mianmar burma puccs tunteto rendorseg katonasag
Globál

Durván odaszóltak a világ legfejlettebb országai a mianmari puccsistáknak

MTI
Elítélték a G7 országcsoport külügyminiszterei kedden az erőszak alkalmazását a mianmari katonai puccs ellen tüntetőkkel szemben, és követelték a felelősök elszámoltatását.

A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-ek külügyminiszterei közös közleményükben leszögezték, hogy felelősségre kell vonni bárkit, aki erőszakkal válaszol a békés tüntetésekre. Elítélték azoknak a megfélemlítését és elnyomását, akik felemelték a szavukat puccs ellen. Közölték, hogy továbbra is egységesen elítélik a mianmari puccsot, és követelik az önkényesen letartóztatott személyek, köztük Aung Szan Szú Kjí államtanácsos és Vin Mjint államfő azonnali és feltétel nélküli szabadon engedését.

A délkelet-ázsiai országban tavaly november 8-án tartottak választásokat, amelyen az ország de facto vezetője, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) szerezte meg a legtöbb parlamenti helyet. Az országot 1962-től 2011-ig vezető katonaság az eredmények felülvizsgálatát követelte szabálytalanságokra hivatkozva, majd február 1-én erőszakkal átvette a hatalmat, és őrizetbe vett több politikai vezetőt, köztük Aung Szan Szú Kjít és az államfőt is.

A puccs nyomán országszerte tüntetések robbantak ki, amelyeket a junta mind ez idáig nem tudott elfojtani. A rendőrök szombaton éles lőszerrel lőttek a tüntetőkre Mandalajban, két tiltakozó meghalt.

Címlapkép forrása: Aung Kyaw Htet/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

érettségi iskola vizsga
kínai vakcina oltás egészségügy
szlovakia_koroonavirus

Kasza Elliott-tal Magyar Telekom

Február 25-én jelentett a Telekom, és kisebb sokkot okozott az osztalékhoz kapcsolódó közleményével, miszterint...

Variance Minden (is) eladó!

Közel két hónapja próbálok nekifogni, hogy kiírjam magamból az NFT (Non Fungible Token) téma kapcsán a gondolataimat...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Tedd meg az első lépéseket a tőzsdei befektetéset terén-fogjuk a kezed!
Online előadás
Mik azok a japán gyertyák és miért hasznosak? Aktuális, élő példák az amerikai részvénypiacról.
elon musk