csehország prága
Globál

Koronavírus: Csehországban javul a helyzet

MTI
Napi ötezer alá csökkent a héten Csehországban az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma. Az egészségügyi minisztérium honlapján szombat délelőtt megjelent kimutatások szerint előző nap 4791 új igazolt fertőzést szűrtek ki a laboratóriumok, ami tavaly december eleje óta a legalacsonyabb szám. Heti összehasonlításban majdnem ezerrel, csütörtökkel összevetve pedig ötszázzal alacsonyabb ez a mutató.

Folyamatosan csökken a kórházban kezeltek száma is. Pénteken a hivatalos statisztikák szerint 5861 személyt kezeltek a kórházakban, közülük 1287 állapotát minősítették súlyosnak az orvosok. Mindkét adat csökkenő tendenciát jelez. A speciális Covid- és intenzív osztályokon 2262 légzőkészülékkel ellátott ágy volt szabad, ami a teljes kapacitás 27 százaléka.

"Minden jel arra mutat, hogy a járvány kedvező irányban alakul, ugyanakkor továbbra is nagyok a regionális eltérések" - mondta a közszolgálati rádióban Petr Arenberger új cseh egészségügyi miniszter. Egy-két régióban továbbra is kritikus a helyzet.

A tavaly március elején kirobbant koronavírus-járványban Csehországban eddig 27 734 ember halt meg, a napi elhalálozások száma az utóbbi napokban 100-110 körülire csökkent.

A másik oldalon felgyorsult az oltási folyamat, amelyet azonban fékez az oltóanyagok hiánya. A hivatalos statisztika szerint a vakcina első adagját eddig már több mint kétmillió ember kapta meg, közülük mintegy 700 ezer már a második adagot is.

Csehországban továbbra is kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinákat használják. Vasárnap éjfélkor lejár az október eleje óta tartó szükségállapot, s a cseh kormány úgy döntött, hogy nem kéri a meghosszabbítását. Ennek alapján megszűnik az éjszakai kijárási tilalom és a lakosság szabad mozgásának korlátozása a lakhely szerinti járásra. Hétfőn az óvodások és az alsótagozatos iskolások egy része visszatérhet a tantermekbe, megnyílnak a gyermekruházatot és lábbelit árusító üzletek, valamint a papír- és írószerboltok is.

Címlapkép: Getty Images

görög santorini getty stock
Procida Olaszország sziget
mcdonalds gyorsétterem
london_shutter-20170512
vakcina oltás oltatás koronavírus
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük hogy épül fel, és miként kell értelmezni az általa mutatott értékeket.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
románia