koronavírus vakcina oltás
Globál

Egy kínai vakcinagyártó azt állítja, hogy a vektorvakcinájuk nem okoz vérrögképződést

MTI
A Cansino Biologics Inc (CanSinoBIO) kínai gyártó szerdai közlése szerint a virálisvektor-technológiára épülő koronavírus elleni vakcinája nem okozott vérrögképződési problémákkal együtt járó, súlyos esetet az eddigi alkalmazása során.

A CanSinoBIO a hongkongi tőzsdére eljuttatott közleményében rámutatott: az általa gyártott oltóanyagban használt adenovírus különbözik az AstraZeneca brit, valamint a Johnson&Johnson amerikai gyártók hasonló technológiára épülő oltóanyagaikhoz használt adenovírusoktól. Hangsúlyozták: egyetlen, vérrögképződési problémával együtt járó, súlyos esetet sem jegyeztek fel az eddigi, mintegy egymillió dózis beadásával összefüggésben.

A közleményt a gyártó azt követően adta ki, hogy az AstraZeneca és a Johnson&Johnson védoltásainak alkalmazása kapcsán több olyan esetről számolt be a sajtó, melyek során az oltást követően egyeseknél súlyos és ritka vérrögök alakultak ki. A kínai gyártó részvényeink értéke a hétfő délelőtti kereskedésben 13,7 százalékkal esett vissza a sanghaji, és 18,4 százalékkal a hongkongi tőzsdén.

A CanSinoBIO korábbi közlése szerint az egy dózisos oltóanyag, amelyet a kínai hadsereggel közösen fejlesztettek ki, a klinikai tesztek eddigi eredményei alapján 65,7 százalékos hatásossággal nyújt védelmet a Covid-19-cel szemben. A súlyosabb megbetegedések kialakulása mindazonáltal az esetek 90,9 százalékban elkerülhető volt. Egy, a vakcina fejlesztésében kulcsszerepet betöltő tudós március elején a kínai állami televíziónak úgy nyilatkozott: a védőoltás egy dózissal fél évre, míg egy második dózis beadását követően akár két évre is védelmet nyújthat a koronavírus ellen, az ismétlő oltásra ugyanakkor fél éven belül nincsen szükség.

A CanSinoBIO oltóanyaga Kínában negyedikként február végén kapta meg a feltételes piaci engedélyt, a Sinopharm nevű kínai gyártó két, valamint a SinoVac nevű kínai gyártó vakcináját követően. Az oltóanyag virálisvektor technológiára épül, melynek során a koronavírus génjeit egy másik, génmódosított vírus - adenovírus - segítségével juttatják az emberi sejtekbe, amelyek erre reagálva antitesteket termelnek. A többi, eddig engedélyezett kínai fejlesztésű vakcina ettől eltérően inaktivált, vagyis az emberi szervezetben szaporodásra képtelen koronavírust tartalmaz.

Címlapkép: Getty Images

Új blockchaines gigaszövetséget alapítottak Brüsszelben
bullbear
gáza
ujgurok
kínai hadihajó

Alapblog Tőkepiaci lufi van

Mivel ennek a jelenségnek nem igazán van egységes tankönyvi definíciója, ezért a szakértők között általában...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Összefoglaljuk a befektetési termékeket
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
gáza