natanz atomlétesítmény irán
Globál

Irán: arrogánsak, megalázók és figyelemre sem méltók az atomalku megmentését célzó javaslatok

MTI
A bécsi tárgyalásokon tett javaslatok jobbára arrogánsak, megalázók és figyelemre sem méltók - jelentette ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a múlt héten Bécsben megkezdődött, az iráni atomalku megmentését célzó többhatalmi egyeztetésekről.

Szerda esti beszédében Ali Hamenei ajatollah ismét bírálta Washingtont, valamint óva intett a tárgyalások elhúzódásától, amely szerinte csak árt az országnak. Hozzátette: a feleknek eleget kell tenniük Teherán követeléseinek, amennyiben azt akarják, hogy Irán is teljesítse a vállalásait.

Nem sokkal Hamenei beszéde előtt a tárgyalásokon részt vevő Franciaország, Németország és az Egyesült Királyság közös közleményt adott ki, amelyben mélységesen aggasztónak nevezték Teherán urándúsítását, rámutatva arra, hogy az ilyen tevékenység az atomfegyverek kifejlesztésének egyik fontos része.

Csütörtökön Haszan Róháni iráni elnök megalapozatlannak nevezte a nyugati aggodalmakat, és kijelentette, hogy szó sincs arról, hogy Irán a nagyobb sűrűségű urán előállításával "egy csapásra" fegyverekben is alkalmazható hasadóanyaghoz jutna. Róháni egy televíziós beszédben azt állította: ha akarnák, akár 90 százalékos tisztaságúra is tudnák dúsítani az uránt, de - mint leszögezte - Teheránnak nem célja, hogy atombombához jusson.

"Nukleáris tevékenységünk békés célúak, nem törekszünk atombomba előállítására" - nyomatékosította az iráni elnök.

Bécsben a múlt héten kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy Irán és az Egyesült Államok is térjen vissza a 2015-ös, hathatalmi megállapodáshoz. Donald Trump volt amerikai elnök 2018-ban kiléptette országát a hathatalmi megállapodásból, és visszaállította a síita állam elleni szankciókat, amire válaszul Irán fokozatosan felhagyott kötelezettségvállalásai teljesítésével, és sorra átlépte a szerződésben megszabott, a tárolt dúsított urán mennyiségére, az urándúsítás szintjére és az urándúsításhoz engedélyezett centrifugák kategóriájára vonatkozó korlátozásokat.

Az iráni vezetés többször kijelentette: csak a síita állam ellen hozott szankciók feloldását követően hajlandó visszatérni az atomalkuban vállaltakhoz.  

taser x2 sokkoló
pfizer vakcina koronavírus járvány oltás
boris johnson brexit

Kiszámoló Itt a Lidl Plus

Külföldön már tavaly bevezetésre került a Lidl Plus, a Lidl kedvezményeket és kuponokat kínáló szolgáltatása....

Alapblog Tőzsde, a mentorunk

Archívumunkból (2019): A tőzsde sokak szemében egy kiszámíthatatlan terület. Aki viszont közelebb merészkedik hozzá...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial & Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
taser x2 sokkoló