mianmar tuntetes
Globál

Összefognak az ellenállók Mianmarban: megalakult az egységkormány

MTI
"Nemzeti egységkormányt" alakítottak a mianmari katonai junta ellenzői azzal a céllal, hogy felszámolják a hadsereg uralmát az országban - jelentették be pénteken közleményben az egyik tévében.

A testületnek tagjai olyan parlamenti képviselők, akiket a hadsereg a február 1-jei katonai hatalomátvételkor megfosztott a hivataluktól, az ország etnikai csoportjainak vezetői és a juntaellenes tüntetések vezetői. Megalakítását Min Ko Naing demokráciapárti aktivista jelentette be egy tízperces felvételen a PVT tévében. Elmondta, hogy miután - valószínűleg nagy áldozatokkal - felszámolják a katonai uralmat, nemzetközi elismerést és támogatást akarnak szerezni.

A testület nemzetközi együttműködésért felelős tagja, bizonyos Dr. Szasza a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: föderális szerkezetű államot akarnak létrehozni, amelyben az etnikumok autonómiát élveznek.

Korábban ismertté váltak olyan médiajelentések, miszerint az ellenzékiek videokonferencia keretében szervezkedtek, és céljuk volt egy "egységkormány" megalakítása.

A pénteki napra a tüntetések szervezői "néma tüntetést" hirdettek meg, azt kérték az emberektől, hogy maradjanak otthon, és csendben gyászolják a junta áldozatait.

Mianmarban a hadsereg február elején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több politikusát őrizetbe vették. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan nyerte az NLD. A puccs óta rendszeresek a tömegmegmozdulások, amelyet ellen a hadsereg egyre keményebben lép fel.

Címlapkép forrása: Hkun Lat/Getty Images

izrael
szerbia
utazás koronavírus
irán elnökválasztás 2

Alapblog Tőzsde, a mentorunk

Archívumunkból (2019): A tőzsde sokak szemében egy kiszámíthatatlan terület. Aki viszont közelebb merészkedik hozzá...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hol fordul az árfolyam, vételi, eladási zónák, piaci aktualitások.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
izrael