huawei
Globál

Alakul a botrány: a Huawei segítségével holland politikusokat hallgathatott le a kínai kormány

MTI
A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat segítségével a kínai kormány lehallgathatta a KPN Telecom NV holland távközlési vállalat ügyfeleit, közöttük a holland kormány több tagját - közölte a holland sajtó a KPN által tíz éve készített, nemrégiben kiszivárgott, titkosított jelentésére hivatkozva hétfőn.

A beszámolók szerint a holland távközlési vállalat belebukhat abba, hogy a 2010-ben készített, titkosított jelentését nem hozta nyilvánosságra, a dokumentum szerint ugyanis a Huawei munkatársai, mind a KPN épületein belül, mind pedig Kínából "illetéktelenül, ellenőrizetlenül és korlátlanul" lehallgathatták a hágai központú cég és Telfort nevű leányvállalata által kiosztott mobilszámokat.

A lehallgatások akkor történhettek, amikor a KPN 2009 folyamán a Huawei technológiáját használta. Ekkor a holland cég hágai központjában hat kínai alkalmazott dolgozott.

A távközlési szolgáltató még abban az évben ellenőrzést kért a Huaweihez kapcsolódó esetleges kockázatok megállapítására, miután a holland titkosszolgálat (AIVD) már többször figyelmeztette a vállalatot az esetleges kínai kémkedési tevékenység lehetőségére.

Hogy a lehallgatások megtörténtek-e, s ha igen, milyen gyakran, a jelentésből nem derül ki - írták. Az világos viszont, hogy a Huawei rendszere lehallgathatta a holland kormány tagjainak, köztük Jan Peter Balkenende korábbi miniszterelnök telefonját, valamint az országban élő kínai emigránsok beszélgetései mellett tudomást szerezhetett arról is, hogy a kiknek a telefonját figyeli, vagy hallgatja le a holland rendőrség, vagy az ország titkosszolgálata.

A jelentésből kiderült az is, hogy a dokumentum alapján a KPN még 2010-ben úgy döntött, nem szervezi ki mobil törzshálózatának teljes karbantartását, a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében pedig fejlesztéseket hajt végre.

A KPN friss közleménye szerint nincs arra utaló jel, hogy a kínai vállalat bárkit lehallgatott volna, vagy ellopta volna ügyfeleinek adatait. Ha a cég ilyen esetről tudomást szerzet volna, haladéktalanul tájékoztatta volna az illetékes hatóságokat és az ügyfeleket - írták. Hozzátették: a Huawei alkalmazottai nem rendelkeztek hozzáféréssel a KPN kulcsfontosságú hálózatához és adataihoz, a kínai vállalat mindenkor a KPN engedélye szerint működött a hágai központban. Ez vonatkozott mind a Huawei, mind pedig a KPN által a tevékenységének támogatására alkalmazott alvállalkozókra is.

A Huawei válaszában kiemelte: soha nem járt el rosszindulatúan, sosem élt vissza a helyzetével Hollandiában.

A De Volksrant című helyi napilap 2019-ben arról írt, hogy "titkos hátsó ajtóval" rendelkezhet a kínai Huawei a KPN hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz. A cikk szerint a holland titkosszolgálat is vizsgálatot folytatott az ügyben, egyebek mellett azt próbálták megállapítani, hogy a biztonsági rések lehetővé tették-e a kémkedést a pekingi kormány számára. A kínai óriáscég meglepetésének adott hangot a sajtóhírrel kapcsolatban, és azt közölték, hogy a vállalat világszerte a helyi törvények betartásával működik, zárva tartják az ajtót a hálózatukat olyan tevékenységekre felhasználni próbáló kormányok és mások előtt, amelyek sértenék a kiberbizonságot.

Címlapkép: Kevin Frayer/Getty Images

frankfurt
görög santorini getty stock
Procida Olaszország sziget
mcdonalds gyorsétterem
london_shutter-20170512
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük hogy épül fel, és miként kell értelmezni az általa mutatott értékeket.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
románia