highway
Globál

Közel 10 százalékkal nőttek a járműeladások Kínában áprilisban

MTI
Áprilisban már a tizenharmadik egymást követő hónapban nőttek éves összevetésben a járműeladások Kínában a járvány miatt tavaly tavasszal bekövetkezett visszaesés után.

Áprilisban 2 millió 250 ezer új járművet adtak el Kínában, ami 8,6 százalék növekedés tavaly áprilishoz képest, amikor a pandémia miatt még komoly korlátozások voltak érvényben az ázsiai országban - közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) szerdán.

Az idei első négy hónapban 51,8 százalékkal, 8 millió 750 ezerre nőtt az autóeladás a tavalyi azonos időszakkal összevetve,

amikor 32,1 százalékos csökkenést regisztráltak éves szinten.

Az alternatív meghajtású NEV (new energy vehicles) kategóriában 180 százalékkal, 206 ezerre nőttek az eladások áprilisban. A NEV kategória foglalja magában a teljesen elektromos hajtás mellett a többi, a fosszilis energiahordozókhoz képest alternatív hajtáslánccal rendelkező, így a plug-in hibrid és a hidrogén üzemanyagcellás járműveket is.

Egy másik kínai autóipari szervezet, a CPCA arról számolt be kedden, hogy áprilisban 25 ezer 845 Tesla autót értékesítettek Kínában, 27 százalékkal kevesebbet mint márciusban.

Címlapkép: Ren Quanjun/VCG via Getty Images

búza
forint191231
GettyImages-1211246429 (10)
gme
varga mihály etp
mnb_jegybank_felügyelet_shutter

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Online előadás
Hol fordul az árfolyam, vételi, eladási zónák, piaci aktualitások.
ebrahim raiszi iran