volkswagen id4 elektromos autó
Globál

A Volkswagen már idén egymillió eladott elektromos autóval számol

Portfolio
Elképesztő növekedés tapasztalható a Volkswagen-csoport elektromos autóinak értékesítésében – írja a CleanTechnica. A német autógyártó hivatalos tájékoztatójából az is kiderült, hogy a menedzsment idén azt tervezi, durván egymillió elektromos autót adnak majd el világszerte.

A Volkswagen csoport közel 171 ezer tisztán elektromos meghajtású autót értékesített világszerte 2021 első félévében, amely több, mint két és félszerese az előző év azonos időszakában eladott elektromos járműveknek.

Nagyon jól teljesítenek a cégcsoport plug-in hibrid modelljei is, amelyek eladása meghaladta a 171 ezer darabot az év első hat hónapjában, ez több, mint kétszeres volt a 2020 első félévében eladott járműszámnak.

Elektromos autóink globális offenzívája jól halad és vásáróink is jelentős keresletet támasztanak autóink iránt

– jelentette ki Christian Dahlheim.

A Volkswagen csoport értékesítési igazgatója egyben beszélt arról is, hogy úgy terveik, idén a cégcsoport története során először durván egymillió részben és teljesen elektromos autót értékesítenek majd világszerte.

Címlapkép forrása: Getty Images

75 éves a forint 5 forintos érme mnb
GettyImages-1211246429 (13)
németország nyugdíj_getty
zöld ingatlan
vakcina
maszk_GettyImages-1214207063
pfizervakcina

Kiszámoló Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla. A választások közeledtével az ellenzék...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Kagi, Renko, Heikin Ashi - melyik mire jó?
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
irán teherán atomfegyver geopolitika térkép