afrika getty stock
Globál

Miközben mi a harmadik oltást adatjuk be, Afrikában alig van olyan, aki már kettőt kapott

MTI
Az 1,3 milliárd lakosú afrikai kontinens lakosainak mindössze 3,6 százaléka van teljesen beoltva a koronavírus ellen, miközben a kontinens egyes részeit már a járvány negyedik hulláma sújtja - derül ki az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) csütörtöki beszámolójából.

A járvány negyedik hulláma különösen Algériát, Egyiptomot, Tunéziát, Benint, Kenyát és Szomáliát sújtja. "Még nem vagyunk túl a nehezén" - mondta John Nkengasong, a CDC igazgatója, hangsúlyozva: Afrikának továbbra is nagy szüksége van még több vakcinára.

A fertőzöttségi mutatók mindazonáltal javultak az afrikai kontinensen, ahol az elmúlt héthez képest az újabb koronavírus-fertőzöttek száma 20 százalékkal, a fertőzéshez köthető halálesetek száma pedig 26 százalékkal csökkent.

A CDC szerint körülbelül nyolcmillió fertőzöttet jegyeztek fel eddig Afrikában, a fertőzés következtében több mint 204 ezer ember vesztette életét, utóbbi 4,4 százalékát teszi ki a globális haláleseteknek. Szakértők szerint a halálos áldozatok valódi száma ennél valószínűleg sokkal nagyobb.

A CDC jelenleg próbálja összevonni az afrikai országok erőforrásait, és megpróbálja összehangolni az intézkedéseket a járvány elleni harc jegyében. A központ szerint Afrika eddig körülbelül 167 millió adag védőoltáshoz jutott hozzá, illetve több mint 69 millió tesztet végzett.

Címlapkép: Getty Images

world trade center new york terrortámadás forrás getty stock
Novi facebook alkalmazás kriptopénz stablecoin
FrankfurtiTőzsde
Paks II
michal ron, a berne union elnöke
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Megnézzük az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
mun kim