peter dutton
Globál

Ausztrália válaszolt a francia külügyminiszter vádjaira

MTI
Ausztrália "becsületes, őszinte és nyílt" volt Franciaországgal a francia tengeralattjárók vásárlásával kapcsolatos aggodalmait illetően - szögezte le Peter Dutton ausztrál védelmi miniszter vasárnap a Sky News tévécsatornán.

Dutton elmondta: megérti, hogy a franciák bosszúsak, de egyszerűen nem állja meg a helyét az a kijelentés, hogy az ausztrál kormány nem jelezte a beszerzéssel kapcsolatos problémáit már jóval korábban.    

A tárcavezető leszögezte: személyesen adott hangot aggályainak, amikor beszélt francia kollégájával, Florence Parlyval, és jelezte, hogy Ausztrália nemzeti érdekeinek megfelelően fog eljárni a kérdésben.    

Hozzátette: Ausztrália szeretne a jövőben is szorosan együttműködni Franciaországgal.

Scott Morrison ausztrál miniszterelnök pénteken hangsúlyozta: Canberra már a nyáron megemlítette Párizsnak, hogy elállhat a Franciaországgal kötött, dízel- és elektromos meghajtású tengeralattjárók gyártásáról szóló szerződéstől. Morrison rámutatott: júniusi párizsi látogatásán teljesen egyértelművé tette Emmanuel Macron francia elnök számára, hogy Canberrának erős kételyei vannak a hagyományos tengeralattjárók képességeivel kapcsolatban az új "stratégiai környezetben", amellyel Ausztrália szembesül. Azt is teljesen nyilvánvalóvá tette Macron előtt, hogy kormánya ebben a tekintetben mindenekelőtt az ausztrál nemzeti érdekeket veszi majd figyelembe, és még megfontolhatja a dolgot.    

Simon Birmingham ausztrál pénzügyminiszter vasárnap elmondta: Canberra értesítette Párizst az Egyesült Államokkal kötendő megállapodásról, de egyúttal elismerte, hogy a tárgyalások titokban zajlottak azok érzékeny jellege miatt.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter a France2 tévéadónak szombat este adott interjújában tagadta, hogy Ausztrália korábban bármikor konzultált volna Franciaországgal a tengeralattjárókról szóló megállapodás felmondásáról.    

Ausztrália 2016-ban kötött szerződést az állami többségi tulajdonban álló Naval Group (korábban: DCNS) francia védelmi vállalattal tizenkét hagyományos tengeralattjáró legyártásáról. Canberra csütörtökön bejelentette, hogy felmondja a szerződést, és inkább az Egyesült Államoktól szerzi be tengeralattjáró-flottáját, amely nukleáris meghajtású eszközökből fog állni. Ausztrália a megváltozott biztonsági környezettel indokolta döntését.

A lépés annyira felbőszítette Franciaországot, hogy Párizs visszahívta washingtoni és canberrai nagykövetét, diplomáciai válságot váltva ki ezzel. A NATO-szövetségesek perpatvara egyúttal veszélybe sodorta a Nyugat egységes fellépését Kína terjeszkedő befolyása ellen az Indiai- és a Csendes-óceán térségében.

Címlapkép forrása: Cameron Spencer/Getty Images

shutterstock új lakás
infláció

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
törökország erdogan