joe biden
Globál

Joe Biden: elkezdődött a diplomácia új korszaka

MTI
Joe Biden szerint az afganisztáni küldetés vége a diplomácia korszakának kezdete. "Véget vetettünk a 20 éve tartó afganisztáni konfliktusnak, és ahogyan lezárjuk a könyörtelen háború korszakát, egy új korszakot nyitunk meg, a fáradhatatlan diplomácia korszakát" - mondta Biden, aki az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitájában szólalt fel kedden.

Biden - aki elnökként első ízben mondott beszédet az ENSZ-közgyűlésben - kijelentette: azon fog dolgozni a kongresszussal együtt, hogy a megkettőzzék a fejlődő országoknak az éghajlatváltozás leküzdésére nyújtott segítséget,és segítsék a COVID-19 világjárvány elleni fellépést.

Iránnal kapcsolatban az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok maradéktalanul visszatér a 2015-ben Bécsben megkötött, és az elődje, Donald Trump által három évvel később felmondott iráni atomalkuhoz, ha Teherán is ezt teszi. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban az amerikai elnök a kétállami megoldást támogatta.

Címlapkép: Eduardo Munoz-Pool/Getty Images

bét
bear_1
trader
hőmérőzés koronavírus maszkviselés

Holdblog Fogyó optimizmus

A tőzsdei hangulatindikátorok egy üzenete az szokott lenni, hogy ha sokan tartanak a részvényektől, akkor jó venni...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Egyszerű és hatékony stratégia.
Oroszország permafroszt olvadás klímaváltozás