Előfizetői tartalom

Határviták, korrupció, szervezett bűnözés: rengeteg sebből vérzik az Európai Unió bővítése

Palkovics Máté
Rendkívül fontos értekezletet tartottak a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, amelyen az EU-tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfői vettek részt. A találkozó témája a nyugat-balkáni térség országainak lehetséges EU-csatlakozása volt. Annak ellenére, hogy többen reménykedtek abban, hogy valódi áttörés születik a kérdésben, végül még egy céldátumot sem sikerült elfogadni a csatlakozás időpontját illetően. Ezt elsősorban a politikai és gazdasági reformok hiányával indokolták, ugyanakkor leszögezték, hogy a Nyugat-Balkán országainak helye az EU-n belül van, ennek demonstrálására pedig egy több milliárd eurós gazdasági csomagot is elfogadtak. Tény azonban, hogy a mostani csúcs ismét a felszínre hozta a közösség egyik régi dilemmáját, amely a bővítés és az elmélyítés kérdése között húzódik. Közben azonban az EU-nak ügyelnie kell arra is, hogy tartózkodó álláspontjával ne szolgálja ki a kínai vagy orosz befolyás térnyerését a régióban.

A mostani konferenciát nagy várakozások előzték meg a hat nyugat-balkáni ország részéről, főleg annak fényében, hogy Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke a találkozó előtti hetekben pozitív üzenetet küldött a tagság kapcsán például Albániának, kijelentve, hogy az ország jövője az Európai Unión belül van, és Brüsszelen múlik, hogy megkezdi-e a csatlakozási tárgyalásokat...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái