Jens Stoltenberg Nato védelmi miniszteri találkozó
Globál

NATO-főtitkár: Jobb lenne egy atomfegyverek nélküli világ, de elrettentésre szükség van

MTI
A NATO célja egy nukleáris fegyverek nélküli világ megteremtése, ugyanakkor nem hisz az egyoldalú leszerelésben, ha ugyanis csak olyan országok, mint Kína, Oroszország és Észak-Korea rendelkeznének ilyen fegyverekkel, a világ nem lesz biztonságos – jelentette ki a Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtökön Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a NATO-tagországok védelmi minisztereinek csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozása előtt arról beszélt, hogy a biztonság szavatolása érdekében a szövetségnek következetesnek kell maradnia, ami azt jelenti, hogy fenntartja a védelemre, elrettentésre és a párbeszéd fenntartására támaszkodó politikáját.

Elmondta, a tagállamok védelmi miniszterei a kétnapos ülés során a kollektív védelem fokozását szolgáló képességek új céljait határozzák meg annak biztosítására, hogy az euroatlanti térségben a szükséges erők a megfelelő időben a megfelelő helyen legyenek. Megállapodást írnak alá a tagállamokban esetlegesen eltérő technológiai eszközök különbségeinek csökkentésére, valamint egy innovációs alapot hoznak létre egymilliárd euró értékben a közös biztonság szavatolására. Emellett megállapodnak a mesterséges intelligenciára vonatkozó első NATO-stratégiáról is – tájékoztatott.

Afganisztánnal kapcsolatban a főtitkár azt mondta, a miniszterek értékelést végeznek a misszió működésének eredményeiről, valamint a kivonulás tanulságairól. Számba veszik majd, mely intézkedések hoztak eredményeket, melyek fulladtak kudarcba.

Noha a tálibok ismét hatalomra kerültek, és szenvedést okoznak az ország lakosainak többsége számára, a szövetséges erők missziója nem volt hiábavaló

– jelentette ki.

Szavai szerint az egyik ilyen eredmény, hogy a szövetséges erők éveken át biztosították, hogy az ország ne szolgáljon a terroristák biztos menedékéül. Most a feladat az elért eredmények megtartása, illetve az, hogy a tálib kormány betartsa a terrorizmus elleni küzdelemre, az emberi jogok biztosítására és az országot elhagyni akaró afgánok szabad távozásának szavatolására tett vállalásait – emelte ki.

Azzal az orosz bejelentéssel összefüggésben, hogy Moszkva felfüggeszti az észak-atlanti szövetségnél működő képviseletének tevékenységét – arra válaszul, hogy a NATO október 6-án kiutasította az orosz képviselet nyolc munkatársát –, Stoltenberg azt mondta: szükség van a párbeszéd folytatására Oroszoroszággal. Különösen, amikor a NATO és Oroszország közötti kapcsolatok a hidegháború vége óta nem tapasztalt alacsony szintre süllyedtek – tette hozzá a NATO főtitkára.

Címlapkép: Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára nyilatkozik a szervezet védelmi minisztereinek találkozója előtt a NATO brüsszeli székházában 2021. október 21-én. MTI/EPA/Stephanie Lecocq

capitolium usa
tálib fegyveresek

Holdblog Fejlődő országok

Az amerikai részvénypiac meneteléséről naponta értesülhet az olvasó, ha máshogy nem is, de egyedi részvénysztorik...

2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
Ingyenes online előadás
Könnyebb, mint gondolnád.
Online előadás
Hosszú távú befektetési módszerek, portfólióépítés.
koronavirus uj varian omikron kotelezo oltas