Előfizetői tartalom

A világ egyik legpokolibb helye, ahol hamarosan magyar katonák teljesítenek szolgálatot

Kiss Csaba
A magyar katonák hamarosan a világ egyik legpokolibb helyén, a Mali, Niger és Burkina Faso határánál található Liptako-régióban fognak szolgálatot teljesíteni. A régió lakosságát állandó rettegésben tartják a különböző iszlamista csoportok, szinte mindennaposak a fegyveres összetűzések és az ártatlan civilek életét követelő támadások. Az ENSZ MINUSMA-missziója, illetve Franciaország Barkhane-hadművelete, valamint a hozzá kapcsolódó Takuba harci kötelék – amelyhez a magyarok is csatlakoznak – próbál a helyi erőknek segíteni, de az erőszakspirált egyelőre képtelenségnek látszik leállítani. Ráadásul a francia erők Maliból tervezett kivonulása miatt a volt francia gyarmat puccsista vezetése most az orosz magánhadsereggel, a Wagner Grouppal tárgyal, hogy segítsék a mali katonák kiképzését és a helyi tisztviselők védelmét. Oroszország megjelenése komoly aggodalmakat keltett Nyugaton. Közben Nigerben és Burkina Fasoban is vészesen romlik a helyzet. A terror elharapózását segíti a klímaváltozás, amely miatt egyre több ember megélhetése kerül veszélybe, akik közül sokan a terrorszervezetekhez csatlakoznak.

Egy elátkozott régió A három nyugat-afrikai ország – Mali, Niger és Burkina Faso – határánál fekvő Liptako-régió a világ egyik legveszélyesebb helyeinek egyike. Itt működik az a 2020-ban létrehozott Takuba harci kötelék, amelyben jelenleg 14 uniós tagország mintegy 600 katonával vesz részt, és a francia Barkhane-hadműveletet koordináló parancsnokság irányítása alá...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái