Véres és fájdalmas győzelmet aratott Oroszország, Ukrajna hőseire pedig alighanem kegyetlen ítélet vár
82 nap után véget ért az ukrajnai háború legdurvább csatája
Az Azovi-tenger partszakaszán található Mariupol városa már a február 24-én indult, Ukrajna elleni orosz invázió első napján támadás alá került. Nyugatról, a Krím felől az orosz reguláris erők gyorsan elfoglalták az Azovi-tenger partszakaszát, keletről pedig a szakadárok és az orosz nemzeti gárda (Roszgvargyia) csecsen „különleges egysége” közelítette meg a várost.
Március első napjaira teljesen körülvették az oroszok Mariupolt, a hónap közepére pedig megindult a szárazföldi támadás a város belterületeinek megszerzéséért. Az orosz fegyveres erők április közepére szinte az egész várost elfoglalták, az ukrán védők az Azovsztal acélüzem területére vonultak vissza, ahol többnyire az üzem alatt húzódó, hat emelet mély pincerendszerben alakítottak ki védekező pozíciókat.
Az orosz haderő heteken át bombázta az Azovsztal-pincékben rejtőzködő ukránokat, majd miután a védők élelme, egészségügyi felszerelése szinte teljesen elfogyott, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök parancsára szinte a teljes állomány letette a fegyvert.
Mariupol ostroma 82 napig tartott, ezzel messze ez volt a leghosszabb csata eddig a február 24-én indult orosz támadás kezdete óta.
A Mariupol elleni orosz támadásban szinte az egész város megsemmisült. Még mindig nem tudni pontosan, hány áldozata van a harcoknak, de Mariupol (ukrán) polgármestere szerint 21 ezer civil lakos vesztette életét az ostromban. Katonai oldalon az ukránok szerint az orosz haderő 6000 harcosta esett el az ostromban, az oroszok szerint pedig az ukránok 4000 katonát vesztettek és még 2000-3000 harcos adta meg magát. Jó eséllyel ezek közül egyik sem teljesen pontos szám, de ilyen helyzetben lehetetlen is pontos összesítést végezni a háború áldozatairól.
Bár az Ukrajna elleni orosz offenzíva egyértelműen lassabban és kevésbé gördülékenyen halad, mint azt akár komoly, nyugati elemzők várták, Mariupol elfoglalása nagyon fontos győzelem az orosz haderőnek, mert
- Mariupol az Azovi-tenger ukrán partszakaszán található legnagyobb ukrán város, illetve a Donyec-megye legnagyobb, korábban nem orosz kézen lévő városa volt.
- Mariupol fontos ipari- és kikötőváros. Bár az oroszok most szinte a teljes ipari és kereskedelmi infrastruktúrát lerombolták, földrajzi elhelyezkedése még mindig fontos helyzetbe rakja a várost.
- A város az utolsó lépés volt afelé, hogy az oroszok összekötő-folyosót alakítsanak ki a Krím és a „Donyecki Népköztársaság” között.
- Mariupolban volt az Azov nemzeti gárdista alakulat főparancsnoksága.
- Mariupolban jelentős számú orosz lakosság él(t), a városért 2014-ben is súlyos harcok folytak, melyeket – jelentős részben az Azov-zászlóaljnak köszönhetően – az ukránok nyertek. Az akkori ukrán győzelemért most az oroszok visszavágtak.
Minden szép szó ellenére orosz fogságba kerültek Ukrajna hősei
Mariupol és az Azovsztal-üzem védőinek fegyverletételéről eddig elég furcsa volt eddig az ukrán kommunikáció.
A fegyverletétel napján az ukrán vezetés azt jelentette be, hogy „sikeresen kimenekítették” az Azovsztal-üzem pincéiből Mariupol védőit, az ukrán fegyveres erők, az ENSZ és a Vöröskereszt közbenjárásával. Voltak, akik már egyenesen Ferenc pápa segítségét emlegették.
az ukrán közlés alapján tehát az a kép rajzolódhatott ki a tájékozatlan szemlélőben, hogy valamilyen nagy szabású ukrán mentőakció zajlott, mellyel sikeresen kimentette az ukrán haderő az Azovsztal-pincékben rekedt ukrán harcosokat.
Az igazság ezzel szemben az, hogy Mariupolt március óta körülzárva, teljes blokád alatt tartják az oroszok, szárazföldi úton eddig is lehetetlen volt megközelíteni, de az orosz légvédelem is működik a térségben. Miközben drónokkal még mindig tudnak támadni az ukránok Mariupol körül, a nagyobb légi eszközöket, például az olyan helikoptereket, melyekkel reálisan ki lehetne menteni katonákat a térségből, április óta lövöldözi le az orosz légvédelem.
Hajnalban aztán már ukrán források is közölték, hogy valójában „Oroszország által megszállt területekre menekítették” ki az ukrán katonákat, Olenyivkába és Novoazovszkba, miután „teljesítették a küldetést Mariupolban.” Ennek a kijelentésnek első látásra nem sok értelme van – ha az ukránok mentőakciót szerveztek, miért vinnék az ukrán katonákat szakadár területekre?
Aztán kiderült reggelre, hogy arról volt szó, hogy az Azovsztal védői letették a fegyvert, a szakadár / orosz erők pedig őrizetbe vették őket és az általuk ellenőrzött területre vitték őket. Közléseiben viszont az ukránok egyáltalán nem említették meg az oroszok szerepét az „akcióban.”
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta: egy fogolycsere keretében majd visszajutnak az ukrán harcosok Ukrajnába, kedden viszont a védelmi minisztérium már arról beszélt, hogy valójában nincs konkrét megállapodás az oroszokkal még a fogolycsere üteméről, de „ez volt a legjobb megoldás.” Az orosz kommunikáció alapján eddig úgy tűnik, eszük ágában sincs visszaadni az ukrán harcosokat (legalábbis az Azov-gárdistákat) Ukrajnának.
Annyiban mindenesetre biztosan igaza van az ukránoknak, hogy
- az Azovsztal védőinek helyzete teljesen reménytelen volt, a fegyverletétellel legalább esélyt kaptak arra, hogy élve visszajussanak Ukrajnába, ahol hősként ünneplik őket helytállásukért,
- tényleg rengeteg volt a védők közt a (súlyos) sérült, ezek a harcosok most legalább egészségügyi ellátást kapnak,
- az, hogy 82 napon át, minimális támogatással tudták tartani a frontot az oroszok összfegyvernemi támadása ellen, mindenképpen elismerésre méltó katonai teljesítmény, helytállásukkal valószínűleg számottevő orosz erőforrást vontak el (és semmisítettek meg) más műveleti területekről.
Az Azovsztal-üzem pincéiből eddig több mint ezer ukrán harcost hoztak ki az oroszok, köztük százszám voltak súlyos sérültek, akiknek sürgős kezelésre volt szükségük.
Valószínű, hogy lesznek rajtuk kívül még olyan ukrán harcosok, akik megpróbálnak elbújni, harcolni még az oroszok ellen, de ez az eddig közzétett adatok alapján csupán az állomány kis része lesz.
Arról sincs egyelőre információ, hogy az oroszok őrizetbe vették volna az ukrán védekezést irányító katonai vezetőket - Denisz Prokopenkó Azov-vezért, helyettesét, "Kalinát" vagy Szerhij Volunszkij tengerészgyalogos-parancsnokot.
Alighanem kegyetlen ítélet vár az Azov gárdistákra
Sajnos az is elmondható, hogy miközben vannak olyan ukrán katonák, harcosok, akiknek van reális esélye visszajutni Ukrajnába, az Azov nemzeti gárdista alakulat harcosaira valószínűleg cudar sors vár.
Mariupolt egyszerre védték az ukrán tengerészgyalogság harcosai, a rendőrség, határőrség, területvédelmi egységek és reguláris erők, de talán a legfontosabb szerepet a védekezési műveletekben – ahogy 2014-ben, úgy most is -, az Azov nemzeti gárdista „elitalakulat” töltötte be.
A polgárháború óta csak „Azov-zászlóalj” néven közismert csoportosulás ugyanis amellett, hogy végig kőkeményen harcolt az oroszok ellen egyrészt valóban összeköthető az ukrajnai orosz kisebbség ellen elkövetett atrocitásokkal, másrészt pedig egy időben biztosan tartalmazott szélsőjobboldali, neonáci érzelmű harcosokat.
Az is igaz, hogy az Azov sokat tett az elmúlt években imidzsének javításáért – például kivették a fehér nacionalisták által használt fekete napot a logójukból és nyíltan elkezdték reklámozni, hogy zsidó származású tagjaik is harcolnak Mariupolért, ennek ellenére az állomány egy része még biztosan ápol szimpátiákat szélsőjobboldali ideológiákkal kapcsolatosan. Az orosz erők Mariupolban minden egyes civilt, minden egyes ukrán katonát átvizsgáltak, hogy nincsenek-e ultranacionalista, nemzetiszocialista tetoválásaik, egészen biztosan találtak olyan Azov-harcosokat, akiknek volt náci tetoválása. Azt is érdemes megjegyezni, hogy orosz oldalon is harcolnak nemzetiszocialisták, ez a probléma nem csupán az ukrán fegyveres erőket mérgezi.
Mindenesetre, az ideológiai ellentétek és az orosz lakosság ellen elkövetett atrocitások miatt az oroszok régóta fenik a késület az Azovosokra, most pedig azt tervezik, hogy terrorszervezetté nyilvánítják a teljes Azov-alakulatot, majd bíróság elé állítják a fegyveres szervezet minden tagját.
Ez összhangban van Putyin elnök korábbi bejelentésével is, aki Ukrajna „nácimentesítését” és az orosz kisebbség ellen atrocitásokat elkövetők felelősségre-vonását emlegette már a háború előtt is.
Így tehát miközben könnyen lehet, hogy az ukrán tengerészgyalogosokat, rendőröket, hatátőröket, területvédelmiseket valóban kicseréik majd az oroszok hadifoglyokra, az azovosokra szinte biztosan minimum börtön, rosszabb esetben pedig halál vár.
Sok múlik azon, hogy pontosan hol, milyen körülmények közt tárgyalják majd az oroszok az azovosok sorsát:
- A legrosszabbul talán azzal járnak, ha a „szakadár népköztársaságok” törvényszékei elé kerülnek, mivel ezeken nem felügyeli az igazságszolgáltatást semmilyen nemzetközi szervezet és van halálbüntetés is. A Mariupolban harcoló külföldi önkéntesek sorsa valamennyire előrevetíti, mi vár az azovosokra: széles körben publikált, videózott „vallomástétel,” melyben szörnyű bűnöket ismertetnek be velük az oroszok (vélhetően verés hatására), majd egy végzetes ítélet.
- Oroszországban (még) nincs halálbüntetés, viszont Dimitri Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke már utalt rá, hogy Oroszország kizárásával az Európai Tanácsból visszavezethetik ezt. Ha ezt nem is teszik meg, az orosz jogalkotás valószínűleg terrorszervezetté fogja nyilvánítani az Azov-alakulatot, annak tagjaira 10-15, vezetőire 15-20 éves börtönbüntetés várhat. Ez sem túl jó opció, hiszen az orosz börtönök nem arról híresek, hogy humánus körülmények közt élnek a fogvatartottak, van kényszermunka, rendszeresek a verések, szexuális erőszak és az „ukrán nácik” kifejezetten sanyarú bánásmódra számíthatnak mind az őrök, mind a fogvatartottak részéről. Ott lesz viszont a reménysugár, hogy a pokoljárás után talán, 15-20 év elteltével valódi hősökként élhetik le életük maradék részét Ukrajnában.
- Nem valószínű, de hatalmas gesztus lenne, ha a Kreml egy látványos, nemes gesztus kíséretében elengedné az ukrán hadifoglyokat. Ezzel a nemzetközi közösség felé azt az üzenetet tudja küldeni a Putyin-kormány, hogy egyáltalán nem olyan kegyetlenek és erőszakosak, mint azt gondolják róluk Nyugaton és képesek megbocsátani még az „oroszok ellen atrocitásokat elkövető bűnözőknek is.” Azért sem valószínű, hogy Putyinék ezt az utat választják, mert belföldre azt üzennék, hogy „megússzák” Oroszország ellenségei, az orosz elnök pedig eddig mindig fontosnak érezte, hogy hazafelé erőt demonstráljon, különösen egy ilyen, háborús időben.
Bármi is lesz az azovosok sorsa, az biztos, hogy az orosz média széles körben fogja publikálni a „bűnösök felelősségre vonását” és sikerként fogja értékelni a gárda leszerelését.
Közben az ukrán történelembe az Azov nemzeti gárdista alakulat alighanem a háborús helytállás és hősiesség mintaszervezeteként vonul majd be, amely más alakulatokat is inspirálhat az orosz megszállók elleni küzdelemben. Heroikus küzdelmük pedig alighanem mindenféle ideológiai összeférhetetlenségi problémák alól is mentesíteni fogja a hős gárdisták emlékét.
Címlapkép: kelet-ukrajnai szakadár harcos egy orosz harckocsin. Fotó: Maximilian Clarke/SOPA Images/LightRocket via Getty Images