Orosz katonák
Globál

Nagyon durva túlerőben lehetnek az oroszok a Donbaszban

Portfolio
Egy ukrán tisztviselő becslései szerint az oroszok 7 az 1-hez arányú túlerőben lehetnek a Donbaszban.

Katonai szakértők szerint a támadók 3 az 1-hez arányú túlerőben vezethetnek sikeres támadást egy terület védőivel szemben.

Egy ukrán tisztviselő úgy becsüli, a Donbasz egyes részein az orosz csapatok 7 az 1-hez arányú létszámbeli fölényre tehettek már szert.

Ukrajna Donyeck és Luhanszk megye szinte minden pontján veszteségeket szenved el. Luhanszk megyének már csak mintegy 5 százaléka áll az ellenőrzésük alatt.

A legnagyobb küzdelem Szeverodonyeck városánál zajlik, amelyet kétharmad részben már sikerült körbekeríteniük. A céljuk feltehetően az, hogy Popaszna és Liman között bekerítsék az ukrán erőket, akik így csapdába esnének.

Szerhij Hajdaj, a luhanszki katonai közizgatás vezetője pénteken Telegram-oldalán azt írta, elképzelhető, hogy az ukrán csapatok egy részét ki kell vonni a területről, nehogy bekerítsék őket.

Oroszország számára ez jó tárgyalási alapot képezhetne, ahogy a minszki egyezményeket is azután csikarta ki, hogy ukrán csapatokat zártak körül a Donbaszban a polgárháború idején – mondta el Rácz András Oroszország-szakértő egy csütörtöki konferencián.

Rácz azt is elmondta, minden egyes nap számít, és minden nap ukrán civilek és katonák életébe kerül, a nyugati fegyverszállítmányok ugyanis késlekedést szenvednek.

Amire Ukrajnának most a legnagyobb szüksége lenne, nehézfegyverek, mindenekelőtt rakéta-sorozatvető rendszerek (MLRS). Ezek nagy tűzerejű, de pontatlan nehézfegyverek, amelyek egyszerre sok rakéta kilövésére képesek. Mivel támadó fegyvereknek minősülnek, az Egyesült Államok eddig vonakodott ilyeneket biztosítani Ukrajnának, tartva egy eszkalációtól Oroszországgal.

A Pentagon szóvivője, John Kirby úgy nyilatkozott, tudatában van az MLRS-ekre vonatkozó ukrán kérésnek, és annak is, hogy az idő fontos tényező, ugyanakkor

döntés még nem született a rendszerek Ukrajnába küldéséről.

Dmitro Kuleba külügyminiszter péntek délután Twitter-oldalán azt írta, beszélt Antony Blinken külügyminiszterrel, napirendjük élén pedig a nehézfegyverek szerepeltek.

Azonban késedelem van a fegyverszállításra vonatkozó nyugati ígéretek, illetve a fegyverek tényleges leszállításához és az ukrán erők kiképzéséhez szükséges idő között. Ez nagyon sokat számíthat az ukrán ellenállás sikerét illetően.

Oroszország még mindig sokkal nagyobb készletekkel rendelkezik tüzérségi lőszerekből. Egy NATO-ország magasrangú tisztviselője szerint „kriminális”, hogy a Nyugat sokkal korlátozottabb készletekkel rendelkezik.

(BBC, CNN, Sky News)

Címlapkép: Sefa Karacan/Anadolu Agency via Getty Images

velencei-to
capa-voros-tenger
ukrajna-terkep-europa
kigyo-sziget-falfestmeny-kijev-ukrajna-orosz-ukran-haboru
erdotuz-forrosag-hoseg-gorogorszag-gorog-fovaros-athen-tuzoltas
repuloter-repter-repules-biztonsagi-ellenorzes-csomag-borond-utazas
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Putyin Rahmon