Előfizetői tartalom

Durván egymásnak esett két NATO-tagállam – Felrobbanhat a katonai szövetség?

Miközben a Nyugat rég nem látott egységet mutat Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt, a NATO-n belül súlyos törésvonalak kezdtek megmutatkozni. A fő problémát a Recep Tayyip Erdogan elnök vezette Törökország okozza, amely nemcsak azt lengette be, hogy megvétózza Finnországnak és Svédországnak a katonai szövetséghez való csatlakozását, ha azok nem teljesítik a feltételeit, hanem régi ellenfelével, az ugyancsak NATO-tag Görögországgal is újra megromlott a viszonya. A két déli állam konfliktusa a NATO legnagyobb belső erőpróbája, amely állandó feszültséget jelent a védelmi szervezeten belül. Az utóbbi hetekben egyre durvább nyilatkozatok hangzanak el főleg török részről, és Görögország is bejelentette, közeledik türelme határához.

Ősellenségek Görögország és Törökország viszonya lényegében azóta feszült, hogy Görögország 1830-ban kivívta függetlenségét az Oszmán Birodalomtól. A két ország később számos háborút vívott egymással, az utolsót az I. világháborút követően 1919 és 1922 között, amely után meghúzták a nagyjából máig érvényes határokat. Ekkoriban vesztette el Görögország...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés