Előfizetői tartalom

Megvan az eredmény: Liz Truss lesz a következő brit miniszterelnök

Németh Martin
A Konzervatív és Unionista Párt tagjainak szavazatai által az eddigi brit külügyminisztert, Liz Trusst választották meg a kormányzó toryk új vezetőjének, így ő lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke. A politikusnő a voksok 57,4%-át megszerezve győzte le Rishi Sunak volt pénzügyminisztert. Truss Boris Johnsont követi, aki július 7-én, botrányok sora után kényszerült bejelenteni lemondását. Liz Truss a 15. miniszterelnök, akit II. Erzsébet kér fel a kormányalakításra, és ő harmadik nő a kormányfői pozícióban a szintén tory színekben politizáló egykori vezetők, Margaret Thatcher és Theresa May után. Egy kiszivárgó dokumentum szerint a Munkáspárt elemzői nem tartják elképzelhetetlennek, hogy az új vezető miatt várható támogatásnövekedést kihasználva a konzervatívok előrehozott választást fognak kiírni.

Megvan az eredmény! Ma, londoni idő szerint 12:27-kor (magyar idő szerint 13:27-kor) a konzervatív parlamenti frakció erre hivatott bizottsága, az 1922-es bizottság szűk körben közölte az eredményt a vezetőválasztás győztesével. Alig 10 perccel azután, hogy ők maguk is megkapták a híreket, 12:38-kor (magyar idő szerint 13:38-kor) körül az 1922-es bizottság elnöke, Sir Graham...

Kedves Olvasónk!

Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

1 943 Ft / hónap

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái