Portfolio signature

Nagy dobásra készül Kína: repülőgép-hordozóival fontos területen zárkózna fel Amerikához

2012 rendkívül fontos év volt katonai szempontból Kínának, több év fejlesztés után ugyanis megépült első repülőgép-hordozója. Tíz évvel később pedig a harmadik repülőgép-hordozóját is vízre bocsátotta a vezető nagyhatalmi ambíciókat dédelgető ország, amely immár attól sem retten vissza, hogy a korábbiaknál sokkal erőteljesebben konfrontálódjon az Egyesült Államok támogatását élvező Tajvannal. A repülőgép-hordozók nyújtotta biztonság rendkívül magabiztossá tette Kínát a térségben, amely nyíltan vállalja, hogy a tengereken is egyenrangú ellenfele akar lenni Amerikának néhány éven belül.

A kezdetek: a Lianoning

Kína első repülőgép-hordozójának, a Liaoningnak a szolgálatba állítása nagy figyelmet keltett mind a kínai sajtó, mind a világ katonai megfigyelői körében. Egyesek számára a Liaoning Kína globális hatalmának szimbóluma volt, mások számára pedig az izmosabb és magabiztosabb kínai haditengerészet felé tett első jelentős lépést jelentette.

Pedig a kínai felemelkedéstől való rettegés szimbóluma is lehetne a hordozó története: egyetlen nagyhatalom, még a hagyományosan szövetséges Oroszország sem kívánt repülőgép-hordozót, vagy az elkészítéséhez szükséges műszaki terveket átadni az ambiciózus kínaiak részére.

Az eredetileg a szovjet haditengerészet számára épült hajót Riga néven kezdték el építeni, majd 1990-ben Varjag névre keresztelték át. Végül a Szovjetunió felbomlását követően a félkész hajótest Szevasztopol kikötőjében hánykolódott, Ukrajna felügyelete alatt, miután Kijevnek mind a pénz, mind az akaraterő hiányzott a befejezéséhez.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés