himars stock
Globál

A háború haszna: a fegyveripar szárnyakat kap, de vajon jó irányban?

A Kijevnek küldött dollármilliárdos fegyvercsomagok mögött késhegyre menő kereskedelmi-üzleti-ipari harc folyik a nyugati szövetségen belül. A tét óriási. Gazdaságilag messze meghaladja a mostanság repkedő pénzhegyeket, geopolitikai értelemben pedig jócskán túlmutat az Ukrajnában zajló eseményeken. Minden ellenkező híreszteléssel szemben ugyanis Európa stratégiai léte vagy nemléte Brüsszelben, a NATO- és EU-alkudozások során dől el, s nem az oroszok és ukránok között a Donyec-medencében. Utóbbi történések viszont katalizátorként hatnak a gyakran parttalannak tűnő transzatlanti és uniós egyeztetésekre. Ezekben a hónapokban kiderül, merre billen a mérleg a háttérben évtizedek óta a legtöbb feszültséget gerjesztő – politikailag legfajsúlyosabb – hadiipari területen.

A valós háború, meg a többi

A nyár folyamán az Ukrajnának fegyvert szállító országokban megkondult a vészharang: a saját készletek kritikus szintre esnek, az ipari gyártókapacitások felfuttatása pedig nem megy egyik napról a másikra. Ez persze rögtön kérdéseket vet fel a „szükséges minimumon” tartás mélyebb okaira vonatkozóan. Ez év elején a francia és a brit hadseregről is kitudódott, hogy egy „magas intenzitású konfliktusban” (olyanban, mint a mostani) mindössze 7-10 napig tartanának a készleteik. Ami pedig az ipari kapacitást – azok közül is a legnagyobb teljesítményűt, az amerikait – illeti: a Javelin páncéltörő rakétákból évi 800 darab jön le a gyártósorokról, ehhez képest Kijevnek Washington fél év alatt máris több mint tízszer ennyit adott. Vagyis ennyivel kevesebb maradt neki raktáron. A vállról indítható Stinger légvédelmi rakétából a Pentagon 18 éve egyetlen új darabot sem vásárolt, mostanra viszont már 1400 van belőlük az ukrán fronton. A Raytheon ezeket az új 625 millió dolláros szerződés dacára is nehezen tudja majd pótolni – a leépült beszállítói láncolatot nem olyan könnyű ugyanis feltámasztani.

S hogy milyen szemlélet áll mindeme hiányosságok mögött? Európai részről az illúzió, miszerint a katonák ezentúl vagy csak bájos kiképző és békefigyelő missziókban fognak ténykedni, vagy – ha komolyabbra fordul a helyzet – legfeljebb Amerika utánfutóiként lesz rájuk szükség. Ehhez járul a Washingtonból érkező nyomás, mely a minél komplexebb fegyverrendszerekre és csúcstechnológiákra helyezi a hangsúlyt az egyszerűség és a mennyiség helyett.

Az Egyesült Államok ezt megengedheti magának, Európa viszont nem. A gyártásukat különösen. Tehát ezeket az eszközöket többnyire csak az USA-ból szerezhetik be, csillagászati összegekért természetesen.

Másfél éve megjelent közös könyvükben a NATO három jeles figurája (két ex-parancsnok és egy főtanácsadó) arra figyelmezteti az európaiakat: a következő konfliktus a kontinensen „hiperháború” lesz, mesterséges intelligenciával, nanotechnológiával – és ők vészesen le vannak maradva. Ehhez képest ma a tarackok és a 155 milliméteres lőszerek fogynak rohamosan.

Amikor a farok csóválja…

A technológia ilyen mértékű felmagasztalásának az USA-ban számos – kulturális, doktrinális, hadviselési módban rejlő – oka van, ám mindezeket keretbe foglalja egy sokkal prózaibb magyarázat: a profit. A Defense News szaklap egyszer úgy fogalmazott: ha a hadiipari cégeknek azt mondják, az 50 millió dolláros vadászgépekről 5 millió dolláros drónokra kell átállni, akkor ők addig adogatják majd hozzá a technológiát, amíg előbb-utóbb 50 milliós drónokat fognak gyártani. Márpedig a kétezres évek elején követendő példaként terjedt el az ún. industry-led (a vállalatok által vezényelt) fegyverzetbeszerzési módszer. Ez leegyszerűsítve annyit jelent: ahelyett, hogy a stratégiai célok függvényében a politika szabná meg az igényeket, egyre inkább a cégek maguk jelzik a kormány felé, hogy az tőlük mit, mikor, mennyit rendeljen. Az amerikai sajátosságok miatt az óceán túlpartján ez a katonai-hadiipari komplexum korántsem egészségesen, de legalább oda-vissza szimbiózisban működik.

A sokkal kisebb mézesmadzaggal és ostorral rendelkező európai oldalon viszont a közérdeket jóval könnyebben háttérbe szorítják a különböző nyomáscsoportok szempontjai.

Hatványozottan igaz ez a brüsszeli intézményekre, az uniós vezetők most mégis EU-szintre emelnének minél több fegyverzeti kérdéscsomagot – és ehhez előszeretettel használják a közös vakcinabeszerzési párhuzamot. Ami nem feltétlenül bölcs dolog. Vajon jól hangzik-e egy olyan Bizottság kezébe adni a gigászi üzletet jelentő fegyverbeszerzéseket, mely a legutóbbi oltásbizniszét időközben elkallódott sms-ekben intézte? Azt a 35 milliárd eurósat, amiről az Európai Számvevőszék hiába kérte a szokásos előtárgyalási dokumentumokat. S mely szakítva a korábbi uniós gyakorlattal a tagállamokra terheli nem csupán a károk, de még a gyártók ügyvédi költségeinek megtérítését is. Miközben a cég képviselője az Európai Parlamentben maga ismeri be: még csak nem is tesztelték terméküket, hogy rendeltetésszerűen – fertőzést, terjedést megakadályozó oltásként – működik-e. Ha végigvisszük az analógiát, akkor a brüsszeli testület legközelebb Snapchaten vesz majd cirkálórakétát. Amiről ugyan a gyártó sem tudja, elsül-e vagy sem, ha viszont netán visszafelé sül el és a saját táborba talál, akkor a cechet azért is az európai állampolgárok állják.

Transzatlanti versenyfutás

Különösen izgalmas tehát, hogy milyen hangsúlyokkal, miként reagálnak az európai országok vezetői most, amikor a masszív fegyverbeszerzések és tőkeinjekciók – nagy ijedtükben összesen plusz 200 milliárd eurót harangoztak be – alapjaiban forgathatják fel a hadiipari szektort. Az amerikai-európai viszony itt ráadásul eleve feltűnően kiegyensúlyozatlan volt. Az EU egyik hivatalos dokumentuma májusban rámutatott: az európai fegyverek 60 százaléka származik külső – túlnyomórészt amerikai – forrásból. Ezalatt az Egyesült Államok piaca az összes lehetséges módon és eszközzel védve marad, ezek közül a legismertebb az ún. Buy American Act. A törvény valamennyi országos szintű közbeszerzéshez előírja minimum mennyi legyen benne a hazai összetevők aránya, s idén tavasszal Biden elnök ezt még tovább szigorította. A NATO-n belül kezdettől egy kimondatlan alku része, hogy az európaiak, ahol csak lehet, amerikai fegyvereket vásárolnak az USA védőernyőért cserében. A francia védelmi miniszter pár éve ironikusan meg is jegyezte:

tudomása szerint a Szövetség kölcsönös védelemről szóló 5. cikkének nem F-35-ös cikk a neve.

Azóta kiderült, hogy de. Amint az ukrán fronton forrósodni kezdett a helyzet, az európaiak egymás után adták le Washingtonnak a rendeléseiket. S ezeknek csak egy töredéke a „polcról elérhető” sürgősségi vétel, a többség legalább annyira szimbolikus, mint fegyverzeti döntés, és évtizedekre szóló függőséget jelent. Egyúttal az amerikai – sok esetben vetélytárs – hadiipari szereplők európai pénzből történő finanszírozását az európai gyártókkal szemben. Ami sokuknál a roló lehúzásához vezethet. Az európai katonai költségvetések hirtelen megugrása így hát egy diszkrét, ám annál kiélezettebb versenyt indított el. Washington szeptember elején 2,2 milliárd dollárt különített el arra, hogy „az orosz fenyegetésnek leginkább kitett” európai országok, köztük 11 EU-tagállam, abból máris amerikai fegyvereket vásároljanak. A nagylelkű gesztussal legalább három legyet üt egy csapásra.

  • Egyrészt: a karbantartás és korszerűsítés a vadászrepülők, harckocsik, helikopterek, légvédelmi rendszerek egész élettartama alatt zsíros szerződésekkel látja el az amerikai gyártókat.
  • Másrészt: amit a kedvezményezett országok amerikai forrásból vesznek, azt nem az európai riválisaiktól szerzik be, utóbbiak tehát a „hazai” – európai – piacuktól megfosztva jelentősen gyengülnek.
  • Harmadrészt: az Egyesült Államok így megszilárdítja azt a számos politikai haszonnal járó helyzetet, hogy saját védelmük alapjai tekintetében kiszolgáltatottak neki a szövetségesek.

Mindez a fegyverzeti igazgatók szeptember végi találkozóján már szinte tapintható feszültséghez vezetett. A francia Macron elnök egész nyáron hajtogatta: a megnövelt európai katonai kiadásokhoz „iparpolitikának kell társulnia”, mert „a szuverenitás azt is jelenti, hogy európaiak gyártanak fegyvereket az európaiak számára”. Különben – mint mondta – csak „a holnap függőségeit építjük magunknak”.

Az EU a jót is rosszul csinálja

A Párizs által szorgalmazott európai hadiipari önállóságot most – több-kevesebb következetességgel – a Bizottság is támogatja. Eddig főként a piaci versenyre fókuszált és a hatékonyságra, valamint a fegyverzeti kérdések feletti nemzeti kompetenciák megnyirbálására – s az sem zavarta, ha közben a szektort függővé és sebezhetővé tette a szélrózsa minden irányában.

Most azonban nem csupán olyan régóta lebegtetett ötletek merülnek fel újra, mint a célzott adókedvezmények vagy a fegyverzeti kiadások uniós pénzügyi szabályok alóli kivonása, hanem konkrét döntéseket is hoznak szokatlan gyorsasággal.

Az EU-büdzsén kívüli, a tagállamok által külön finanszírozott Európai Békekeretből immár 3,1 milliárd euró értékben visszaigényelhetők az Ukrajnába szállított ilyen-olyan fegyverek költségei – ezt a pénzt azonban az országok utána tetszés szerint elkölthetik. A Bizottság viszont nyáron egy másik, 500 millió eurós alapot jelentett be az uniós büdzsé terhére, a közös – legalább három tagállamot tömörítő – fegyverbeszerzések ösztönzésére.  

Ráadásul nem engedett a külső-belső nyomásnak, amely arra irányult, hogy ez a támogatás bármilyen eredetű fegyverek beszerzéséhez igényelhető legyen.

Ragaszkodott hozzá, hogy itt is a katonai kutatás-fejlesztés terén már kínkeservesen kialkudott feltételek érvényesüljenek. Persze ezek sem tökéletesek. Könnyen kijátszhatók, de legalább óhajként megjelenik bennük az elv, miszerint az európai adófizetők pénze európai gyártó és tesztelő kapacitásokra, munkahelyekre, európai ellenőrzés alatt tartott képességekre és exportlehetőségekre, s nem pedig a külső függőség növelésére menjen. Csakhogy a mintaként szolgáló Európai Védelmi Alapban már javában folyik az aknamunka, s ez a beszerzésekre nézve sem ígér semmi jót – uniós berkekben az „Európa az első” továbbra is szitokszó. Az már csak a hab a tortán, hogy miközben az önálló európai hadiipar erősítését tűzi a zászlajára, a Bizottság képes volna egy tollvonással kivégezni azt. A banki finanszírozást, magánbefektetéseket és biztosítási feltételeket befolyásoló uniós taxonómia tervek ugyanis alapból a szerencsejátékkal és pornóiparral egy lapra, a környezetileg-társadalmilag káros szereplők közé sorolnák az európai hadivállalatokat.

Amint stratégiailag kulcsfontosságú kérdésekhez nyúl, az Európai Unió rendre zsákutcába fut. Ahhoz ugyanis, hogy érdemi lépéseket tegyen, a saját leglényegét kellene duplán is megtagadnia:

az egyik akadály a brüsszeli intézmények hagyományos ódzkodása bármitől, ami a piac és a lobbik fölé helyezne nagyhatalmi-politikai szempontokat, a másik a tagállamok elsöprő többségének reflexszerű atlantizmusa.

Az elsőben észlelhető némi elmozdulás: a Bizottság fegyverzeti ötletei a francia ihletésű „önálló Európa” vonalat viszik, még ha a testület beidegződéseitől nehezen is tudnak elvonatkoztatni. Az ukrajnai háború ugyanakkor meghatványozta a Washingtontól való függést, bebetonozta a NATO elsőségét. Az EU-országok többségén most még inkább akkor mehet csak át egy javaslat, ha arra Amerika is áldását adta. Az így született uniós megoldások viszont könnyen kontraproduktívvá válhatnak: egyrészt kifelé terelik az európai adófizetők pénzét, másrészt szűkítik az esetleg, később, talán, valóban önálló kezdeményezések esélyét.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

Az írás a szerző saját szakmai véleményét tartalmazza, s nem feltétlenül tükrözi a Foreign Policy Research Institute, valamint a Portfolio szerkesztőségének álláspontját. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

Ursula von der Leyen Budapest targyalas1
agrárminiszter nagy istván
tőzsde
tél áramellátását energia stock
zaporizzsjai-atomeromu-ukrajna
kalasnyikov ak-74 gépkarabély fegyver háború lövészet oroszország oroszok tartalékosok

Holdblog Medvepiaci hangulat

A Goldman Sachs (GS) arra számít, hogy a 10 éves amerikai állampapír-hozamok egészen 2024 végéig 4 százalék feletti...

Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Könyvelő munkatárs

Könyvelő munkatárs
2022. november 30.
Agrárszektor Konferencia 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ukrán tank Donyeck