A brit kormányfő szerint fel kell készülni a rendezetlen Brexire is
Globál

Ennyi magyar akart idén Nagy-Britanniában letelepedni

MTI
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a harmadik negyedév végéig csaknem hétmillió EU-állampolgár és más jogosult kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.

A statisztika szerint a magyarok által szeptember 30-ig benyújtott kérvények száma megközelítette a 170 ezret.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én kilépett az Európai Unióból. Azok az EU-állampolgárok azonban, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek Nagy-Britanniában, továbbra is az országban maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával, de ehhez meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel letelepedett státusért (EU Settled Status) - kell folyamodniuk.

Ugyanez vonatkozik az EU, Izland, Norvégia és Liechtenstein alkotta szélesebb Európai Gazdasági Térség (EGT) és Svájc Nagy-Britanniában letelepedett állampolgáraira.

A kérvények beadási határideje elvileg tavaly június 30-án lejárt. A brit kormány azonban továbbra is folyamatosan biztatja a jogosultakat arra, hogy mindenképpen adják be folyamodványukat, mert a hatóságok a határidő letelte ellenére befogadják és elbírálják a kritériumoknak megfelelő, jogos letelepedési kérelmeket.

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett új összesítése szerint a 27 EU-tagország, valamint az EGT és Svájc Nagy-Britanniában élő állampolgárai részéről szeptember 30-ig 6 874 700 letelepedési kérvény érkezett, és e folyamodványok közül csaknem 823 ezret a 2021. június 30-i határidő után nyújtottak be.

A harmadik negyedév végéig 6,7 millió kérvényt bíráltak el.

Az elbírált és jóváhagyott folyamodványok 50 százalékában a kérelmezők végleges - vagyis határidő nélküli -, az esetek 40 százalékában előzetes (pre-settled) letelepedett státust kaptak.

Az utóbbit azok a jogosultak kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják azonban az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik.

A csütörtöki tájékoztatás szerint a brit belügyminisztérium a szeptember végéig elbírált folyamodványok közül 375 400-at elutasított, 143 550 kérvényt a benyújtók visszavontak, 131 150 beadvány valamilyen okból érvénytelen volt. Ez együtt azt jelenti, hogy a kérvényezők tíz százaléka nem kapta meg a letelepedett státust. 

A brit belügyminisztérium statisztikája szerint szeptember 30-ig 169 480 magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért.

A lista élén a románok állnak 1 355 870 letelepedési folyamodvánnyal, őket a lengyelek követik, akik közül 1 171 400-an kértek nagy-britanniai letelepedett státust az idei harmadik negyedév végéig.

A nagy EU-tagállamok állampolgárai közül az olaszok kérték a legtöbb tartózkodási engedélyt: ők 606 260 kérvényt nyújtottak be szeptember végéig.

A harmadik negyedév utolsó napjáig csaknem 400 ezer spanyol és negyedmillió francia kért letelepedési engedélyt a brit hatóságoktól.

Címlapkép: Shutterstock

kina-karanten-koronavirus-covid-19
forint euró
varga mihály eppel jános vosz

Ricardo Hazlitt és az infláció

A nagyszerű Henry Hazlitt és az infláció természete címmel ma posztom olvasható a kiváló publicista, Seres László...

2022. november 30.
Agrárszektor Konferencia 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Könyvelő munkatárs

Könyvelő munkatárs
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
December eleji részvénymustra, aktualitások, grafikonok, értékeltségek.
ukrán tarack ukrajna háború fegyveres erők fegyverek oroszország orosz