Előfizetői tartalom

Nem sokon múlt a háború Európa puskaporos hordójában

Portfolio
Elmérgesedett a viszony Szerbia és Koszovó között novemberben, mivel a korábbi megállapodások értelmében utóbbi elkezdte volna pénzbüntetéssel sújtani azokat a koszovói szerbeket, akik november 22-től még mindig a szerb rendszámtáblájukat használják. Ugyan a határidőt kitolták két nappal, a két ország vezetőjének tárgyalása nem járt sikerrel, több esemény pedig újra kiélezte köztük a konfliktust.

Tíz éve nem látott mértékben feszült egymásnak két, egymást egyébként sem szívlelő balkáni ország. Szerbia és Koszovó között most azért keletkezett újra feszültség, mivel korábban bejelentette a koszovói kormány, hogy novembertől a lakosai nem használhatják az 1999 előtt kiállított szerb rendszámtáblákat. A Koszovóban élő szerb polgárok a hír hatására először úttorlaszokat állítottak fel a határállomások közelében, majd a határidő kitolása után eltávolították azokat.

A rendszámtáblákat még akkor adták ki a helyi polgároknak, amikor Szerbia és Koszovó egy állam volt, utóbbi 2008-as függetlenedése után viszont már elavulttá váltak. Belgrád azóta sem hajlandó elismerni a különválást, továbbra is a saját részének tekinti a déli területeket is. Szerbia ezért nem ismeri el a koszovói dokumentumokat sem, Pristina szerint viszont minden a kölcsönös megbecsülésen múlik:

Koszovó akkor fogja egyenlő partnernek tekinteni északi szomszédját, ha ez fordítva is megtörténik.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés