Előfizetői tartalom

Egészen aggasztó a helyzet Európa puskaporos hordójánál – Nyakunkon egy újabb pusztító háború?

Egyik legsúlyosabb időszakát éli a koszovói válság, mióta a korábban Szerbiához tartozó tartomány 2008-ban kikiáltotta függetlenségét. A feszültség elsősorban Észak-Koszovóra jellemző, ahol szerb kisebbség él koncentráltan, akik továbbra is Belgrádot tekintik fővárosuknak, nem Pristinát. Egy hosszú hónapok óta húzódó ügy miatt több száz rendőr és más állami alkalmazott mondott föl Észak-Koszovóban, akiket délebbről jött albánokkal próbálnak pótolni. A mostani konfliktus kirobbanásához ez vezetett: szombaton a szerbek elbarikádozták a fő útvonalakat, lövések is dördültek. Vannak, akik attól tartanak, az ukrajnai mellett egy másik háború is kirobbanhat Európában, és a félelmet csak táplálja, hogy Oroszország is hagyományosan szereti érvényesíteni befolyását a Balkánon.

Rigómező, Koszovó Koszovót a szerbek nemzetük bölcsőjének tekintik, amelynek etnikai megoszlása a törökökkel szemben 1389-ben elveszített rigómezei csata után fokozatosan átalakult. Rigómező (Kosovo Polje) egy síkság a mai Koszovó területén, ahol 1448-ban Hunyadi János is vesztes csatát vívott a török seregekkel szemben. Erről a földrajzi helyről kapta nevét az egész...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés