“Itt nix Josha Gijuri! Itt Amerika van!” – Szabadságvágyó magyarok a fiatal Egyesült Államokban

Utazás Észak-Amerikában: a magyarok megérkezése New Yorkba

Az Utazás Észak-Amerikában című, 1834-ben megjelent mű Bölöni Farkas Sándor magyar író útirajza. A szerző 1830-32-ben többek között Béldi Ferenccel együtt járta be Nyugat-Európát, az Amerikai Egyesült Államok akkori területének egy részét (New York, Massachusetts, New Hampshire, Vermont, Pennsylvania, Ohio, Maryland és New Jersey államokat), emellett pedig Kanada Québec és Ontario tartományait is érintették. A magyar utazók nemcsak az amerikai külügyminiszterrel és az Egyesült Államok elnökével, hanem Amerikában élő magyarokkal és magyar kötődésű érdekességekkel találkoztak.

Miután 1831. szeptember 3-án New Yorkba értek, nagy-britanniai találkozásuk után ismét találkoztak Wesselényi Farkassal és Balog Pállal.

Londonban váltunk volt el egymástól; ők a liverpooli lineából, Sylvanus Jenkins hajón jöttek által. Utazások még hosszabb volt, mint a miénk, ők 45 nap értek által

- írta Bölöni Farkas, aki a Columbia nevű hajón érkezett Amerikába.

Mivel New Yorkban a rekkenő meleg még ezen időszakban is nagy tereh, s a napnak nagy részét nem lehet használni, meghatároztuk, hogy szeptemberben az északi státusokat utazzuk meg, s majd októberben térjünk le a déliekbe

- vázolta az útitervet.

"A magyar herceg" Bostonban

Ezen "északi státusokba" való utazás során a Massachusetts állambeli Bostonba való megérkezés egyből egy érdekes, ám végül csalódást keltő meglepetéssel indult:

Bostonba este érkeztünk meg. Mint a külső városba értünk, egy likőráruló kivilágosított boltjából, játékszíni hosszú cédulán, különösen feltűnt nekem, nagy betűkkel ezen játék hirdetése: Tekeli, the Hungarian Prince (Thököli [Thököly], a magyar herceg). Meglepett hazám emléke, s kedves volt gondolatomban, hogy itt is látom nevét említtetni

- örült meg először Bölöni Farkas.

De végére járván azután a játék kimenetelének, elszomorított megtudása: hogy valamely vándorló francia lovaskomédiások Thökölinek a német katonák elől egy malomba bészorulását s onnan liszteszsák helyett lett kivitelét s megmenekedését igen silány eléadással mutogatják

- mérgelődött aztán a komédián.

Később ismét magyar vonatkozású történet került elő Bostonban, azonban az utazók meglepetésére ez még számukra is újdonság volt.

Cambridge-ből visszatérve, a massachusettsi státus vicegubernátora, Winthrop úrhoz mentünk ebédre. A vendégek a státus és város némely tisztviselőjiből s az itt utazó nehány idegenekből állottak. Az öreg Winthrop úr nagy örömmel fogadott, s lelkesedéssel említette, hogy hazánkfiát, gróf Benyovszky Móricot jól ismerte, s vele barátságban élt, míg ő Amerikában mulatott

- mesélte a Benyovszky Móriccal barátságot kötő Thomas Lindall Winthrop kormányzóhelyettessel való találkozást.

Kedves volt ugyan nekünk hazánkfiát ily magasztalva hallani említtetni, de egyszersmind pirulnunk kellett magunkban, hogy Benyovszky életéből ezen epizódát idegen országban kelle megtanulnunk, s azután könyvekből keresni utána, hogy Benyovszky 1783-ban Franciaországból Amerikába jött által, s Baltimore-ban telepedett meg, hol az odavaló kereskedőkkel egyezésre lépett, hogyha Madagaszkár visszafoglalásában segítendik, bizonyos kereskedői elsőséggel fognak bírni a szigeten. Ezen egyezésök következéséül a baltimore-i kereskedők az Intrepid nevű fregattot felkészítették, mellyel Benyovszky 1785-ben általment Madagaszkárba, hol 1786-ban a franciák ellen oltalmazva magát sáncai közt agyonlövetett

- írta le a Winthroptól hallottak alapján Benyovszky amerikai ténykedését.

További érdekesség, hogy Thomas Lindall Winthrop felmenője John Kerry amerikai külügyminiszternek, aki magyar felmenőkkel is rendelkezik.

Meglepetés az Erie-tón – Vadbőrkereskedő magyarok Amerikában

Bölöni Farkas és Béldi Ferenc az Erie-tóhoz érkezett, mielőtt megkezdték volna a déli államok felfedezését.

Buffalóban Thompson gőzhajóra ültünk felhaladni az Erie taván, s a sanduskyi vagy erie-i kikötőkből leereszkedni a déli státusokba. A Thompson régi épület már, erőmíve gyenge, s a nagy tereh mellé temérdek utazó is tódult fel, kereskedők, kivándorlók s a Seneca tribusbeli nehány indus família voltak útitársaink

- számolt be az író útitársaikról.

Egész nap fennmaradtunk a promenádon, az utazókkal s a szegény indusokkal beszélgettünk, kik eladták New York-i lakhelyeiket, s költöztek túl a Mississippin az aborigines indusokhoz. Nehány közülök jól beszélt angolul, csinosan voltak öltözve, s csak a veres öv s fegyvereik mutatták az indust bennök

- írta le társalgását az őslakosokkal.

Ám Bölöni Farkas legnagyobb meglepetésére nem a velük való beszélgetés jelentette a gőzhajón való utazás legmaradandóbb élményét:

Egy unalmas nap alatt a hajón mindenhez kezd az ember, a mindenkivel beszédbe ered. A több útitársak közt egy csinos ifjú lett előttem figyelmessé, ki szinte mindenütt kísért, s nagy
részvéttel hallgatta, midőn másokkal beszéltünk

- vezette fel.

Végre félrehíva s hosszas engedelemkérés után kérdezi, ha „nem vagyok-e magyar?” - „Igenis magyar vagyok” - feleltem neki. Egészen lángba borult az ifjú, s „Hála Istennek” - felkiáltott töredezett magyarsággal. „Mindjárt gondoltam bajuszáról s az angol szók diákos kiejtéséről, hogy az úrnak magyarnak kell lenni.” Mely nagy volt meglepetésem s örömem, hogy a föld golyóbisának ellenkező felén, az Erie
közepén magyar szót hallok!

- örömködött az író.

Azonnal szíves beszélgetés eredt köztünk, elbeszéltük egymásnak biográfiánkat s idevetődésünk történetét. Ő Pozsonyban született, az odavaló iskolában tanult s másutt az országban magyarul, és Müller Ferencnek hívják. Egy rokona, Bock István ezelőtt tizenhat esztendővel Louisianába vetődött, s most New Orleansban vadbőrökkel kereskedik; mint gyermektelen ember, őtet ezelőtti esztendőkkel általhozatta Amerikába. Most rokona költségén, kereskedési tekintetben utazott Kanadába, s hazatértében van a Mississippin lemenni New Orleansba

- ecsetelte magyar útitársának Amerikába vándorlását és amerikai életét.

Müller már sokat felejtette a nyelvet, s akadozva beszélt, de nagyon örvendett, hogy magyar szót hall, s erőlködött csak magyarul beszélni. És nekem ez az akadozás s töredezett magyar kifejezések kedvesebben hangzottak itt, mint otthon akármely szép prédikáció. Beszédünk tárgya csak Magyarország volt, s ő számtalan kérdéseket tett a hazáról, elragadtatva mondta nehányszor: hogyha Amerika konstitúcióját a magyarokévá tehetné, annál boldogabb hely nem lenne a földön. De mégis ő másutt nem kíván meghalni, s végtére is csak Magyarországra tér haza

- mondta Müller Magyarország kapcsán.

Bésötétedés után a szél mindinkább nevekedett; éjfélkor már Portlandig haladtunk, de ott oly vihar csapott szembe, hogy egészen huszonöt mérföldet sodort vissza Dunkirkig. Lehetetlen
volt felhaladnunk, s egész éjjel a dunkirki kikötő előtt csavarogtunk. Alatt nem voltam képes maradni a nagy tolongásban; felkerestem Müllert, s az éjet a promenádon töltöttük. Tárgyunk megint a magyar haza volt, s a világ több részeiveli egybehasonlítás. Igen kedves volt nekem Müllertől azt is hallani, hogy neki még van egy magyar imádságos könyve, s vasárnaponként abból olvas bátyjának, hogy a nyelvet ne felejtsék! Kért, ha nem tudnék-e valamely magyar könyvet adni neki, de nagy bánatomra nem volt nálam

- folytatta beszélgetésük leírását.

Mikor Bölöniék kiszállító csónakokkal indultak meg a part felé a gőzhajóról, a magyarok érzelmes búcsút vettek egymástól:

Szegény Müller könnybe borult, amint ereszkedni készültünk. Oly szíves részvéttel segítette portékáinkat lebocsátani, s oly érzékenyül kívánt több ízben jó utat, mintha testvéreitől válnék. Mikor a grádicsra szálltunk, még egyszer megszorította kezünket, nagy könnyek gördültek szemeiből, s egészen elfogódott. Láttam, hogy e könnyek szíve mélyéből eredtek, s a haza nagy nevének emléke fakadoztatta azokat. Félórai aggodalmas hánykódásunk után parton voltunk. Visszatekintettem a hajóra, s szegény Müllert az ormon láttam keszkenőjét felénk libegtetni.

Szerencsés véletlen egy pittsburgh-i fogadóban

Dél felé utazva olyan történt a magyar utazókkal, amire nemhogy nem fogadtak volna, de valószínűleg még álmodni sem mertek volna ilyen szerencsés véletlenről.

Mihelyt kiérkeztünk az Economy határokból, újra amerikai erdős szcénákra találtunk. Az Ohio partján fel hegyes és bajos utakon haladgattunk. Sötétben érkeztünk Pittsburghba. Kocsisunk hibából más fogadóba hajtott, mint amelyet ajánlottak volt nekünk, s szinte vissza akartuk már hajtatni, ha nagy sötét ne legyen - s mely kedves következése lett kocsisunk ezen hibájának!

- jegyezte meg szerencséjük okát.

Mihelyt lerakodtunk, siettem a bárba, beírni nevünket s szobánk számát a vendégek könyvébe - s íme, éppen ez előtt írták bé nevüket ide báró Wesselényi Farkas és Balog Pál is, s szállások száma történetesen éppen a mi szobánk mellett esik.

- írta le Bölöni Farkas a meglepő esetet.

Siettünk szobájokba, de ők vacsorára voltak híva. Majd két órát sétáltunk a tornácban, hogy midőn hazajőnek, idegen hangon, magyarul szólalva meglepjük őket. Végre megérkeztek, örömünk miatt nem tartott soká a tréfa; viszontlátásunk kiömlése oly hangossá vált, hogy a csendességhez szokott amerikaiak csudánkra gyűltek ki a szobákból. Utazásunk alatt Európában és itt most a negyedikszer találkoztunk egybe ily történetesen! Midőn utoljára megváltunk egymástól Singsingben, mi északra, s ők délre indultak, s december elején határoztuk volt New Yorkban egybejőni. Lehetlen volt remélni is mostani egybetalálkozásunkat, s meghatároztuk, hogy többé ne váljunk el

- regélte összefutásukat az író.

Másnap báró Wesselényi és Balog Economyba mentek fel, mi pedig Dobbin és Irwin kereskedő uraknak megadván ajánlólevelünket, velük a várost s ennek különféle gyárait jártuk meg... Estvére visszaérkeztek Balogék Economyból, s elhatároztuk, hogy a közép-státusokba menjünk által Baltimore-t, Washingtont és Philadelphiát megjárni. Korán reggel szekérbe ültünk

- közölte az útitervet, amelynek megfelelően meg is indultak Baltimore-ba.

Különös találkozás Baltimore-ban – "Nix Josha Gijuri!"

Egy különös ismeretség tette még nevezetessé baltimore-i mulatásunkat. Egyik reggel sétáltunk báró Wesselényivel a Barnum’s Hotel csarnokaiban. Vettem észre, hogy a több sétálók közt egy igen csinosan öltözött úr néha figyelmesen hallgatja beszédünket

- mesélte a gőzhajón tapasztalthoz kísértetiesen hasonlító történést.

Végre hozzánk szólott, hogy ezelőtt még harmadnappal látta nevünket a bárban, s azólta mind keres, hogy velünk megismerkedhessék, mivel ő magyar, Királynak hívják. Igen örvendettünk az új ismeretségnek. Király úr keveset beszélt már magyarul, németül meglehetősen. Hosszas viszontagságait s idevetődése történeteit mindnyájunknak elbeszélte

- adta elő az újabb magyarral való találkozást.

Király úr Magyarországon, Liszkán született, Tokaj környékén. Még Magyarországon laktában utazásokat tett Havasalföld, Konstantinápoly felé és Németországban kereskedés végett. Egy ideig prussus szolgálatában volt mint katona, melyet elhagyván megint kereskedését folytatta. Angliában, Manchesterben három esztendeig lakott. Amerikába csak utazásképpen jött volt által, de itt igen megkedvelte, s végképpen itt kíván maradni. Szülői és attyafiai még élnek Magyarországon, kiket még egyszer szándékozik meglátogatni

- ismertette Király történetét.

Egy fogadóban lévén Király úrral gyakran találkoztak Bölöniék, aki szerint csinos öltözete és életmódja alapján tehetős ember lehetett. Hozzátette: Amerikába költözése után Király amerikanizálta a nevét, s ottKingnek hívatta magát.

Ámbár sok jeleneteket beszélt el életéből, tisztába mégsem jöhettünk egészen minden dolgaival. Főkereskedése a juvellierség ugyan, de még azonkívül sok portékákkal kereskedik. Némely oly fogásokat is vétetett észre, melyek az országonként kereskedő nemzetbeli emberre mutatnak

- mondta el az ezek szerint ékszerkereskedő Kingről, vagyis Királyról.

Király úr Magyarország áldott földjéről s a könnyű életmódjáról mindig magasztalva szólt ugyan, de látszott, hogy hazája neve bizonyos keserű emlékezettel van egybekötve. A szokások, törvények, nemesség privilégiumai nem tetszenek neki

- közölte az Erie-tónál látott Müller Ferencéhez hasonló véleményt.

Valami Józsa György nevű vármegye-tisztjével kedvetlen jelenetei lehettek, mert e név említésekor mindig bosszús érzésre fakadva magyarra fordította a beszédet, hogy a dialógus annál festőbb legyen: „Itt nem parancsol Josha Gijuri, itt nem kiáltja: "Hajdú hoz ki banka, feküj le Királ, huszonöt neki.” Látszott a keserű visszaemlékezet, s valahányszor e tárgyra fordult a beszéd, elbosszankodva költ fel, s heves gesztikulációk közt ismételte e szavakat: „Itt nix Josha Gijuri! Itt Amerika van. Itt nix tiránn vármégi tiszt.”

- idézte Király zsarnokként viselkedő vármegye tiszt miatti haragját.

Ahogyan tehát Müller Ferenc, úgy Király is úgy gondolta: az Amerikai Egyesült Államok alkotmány adta szabadság és egyenlőség olyan értéket jelentett, amelyért megérte elhagyni Magyarország általuk becsült és szeretett földjét, amelyet a nemesség privilégiumai és a zsarnokság terheltek.

Bölöni Farkas Sándor könyve, az "Utazás Észak-Amerikában" okkal volt kora egyik legnagyobb hatású és legjelentősebb műve,

amelyet a Kárpát-medence, a rendszer feudális viszonyai között élő magyarjai érdeklődéssel, haraggal és jobbító szándékkal olvastak.

Címlapkép: Az Amerikai Egyesült Államok 1830-ban, készült 1900-ban. Kép forrása: Getty Images