M315_of_the_Estonian_Navy_(cropped)
Globál

Komoly csapást mérhet az orosz katonai képességekre az apró balti állam

Portfolio
Több, egymástól független hírportál, így a Novaya Gazeta is úgy értesült, hogy Észtország ki kívánja terjeszteni a Balti-tengerből nyíló Finn-öböl fölötti ellenőrzési zónáját. A lépés lehetővé teszi azt, hogy az apró NATO tagállam lezárja a hajózási útvonalakat Oroszország egyik legnagyobb kikötője, Szentpétervár irányába.

Az észt külügyminisztérium által közölt információk alapján Tallinn az eredetileg megközelítőleg 20 kilométeres ellenőrzési terültet újabb 20 kilométerrel tervezi kibővíteni. Az észt jogszabályok szerint az ország törvényhozásának erre a bővítésre joga van.

Az ész kormány tagadja azt, hogy a döntés hátterében az Oroszországgal való kapcsolat új mélypontra jutása állna, ugyanakkor valószínű az, hogy a moszkvai észt nagykövet hétfői kitiltása sokat nyom a latba.

Az ellenőrzési zóna kiterjesztése elméletileg a Szentpétervártól keletre húzódó orosz, valamint a déli finn felségvizekbe is belelógna, az azonban valószínűtlen, hogy a világ egyik legkisebb vízkiszorítású hadiflottájával rendelkező Észtország megpróbálna az orosz ellenőrzés alatt álló vizeken hajózni, a Tallinnal jó kapcsolatot ápoló Finnország pedig valószínűleg nem fog fellépni a döntés ellen.

Bár a mindössze hat nagyobb hadihajóval rendelkező észt haditengerészet önmagában egy fegyveres konfliktus esetén kevés akadályt jelentene a balti-tengeri orosz hadiflotta számára, a nemzetközi jog értelmében az apró NATO tagállamnak lehetősége van arra, hogy az öblön áthaladó hajóforgalmat ellenőrizze, vagy akár teljesen el is zárja.

Címlapkép: az észt haditengerészet M315 Ugandi aknaszedője. Forrás: Andrewrabbott via Wikimedia Commons

Leopard
Tunézia választás
Kormányablak
Teherán azeri nagykövetség
Kína nyúl
2023. március 21.
Agrárium 2023
2023. március 8.
Biztosítás 2023
2023. március 30.
Építőipar 2023
2023. április 25.
Sustainable Tech 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Díjmentes online előadás
Mire érdemes figyelni, és milyen eszközöket érdemes használni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
abrams-tank-leopard-tank-hadgyakorlat-lengyelorszag