Hol lesz Európa helye a formálódó új világrendben?

Európában a konfliktus aggodalmat keltett azzal kapcsolatban, hogy a kontinens képes-e megvédeni magát. Továbbá Ukrajna háborús erőfeszítéseinek támogatásának mértékével kapcsolatban is aggodalmaskodó hangokat lehet hallani Európában, ahogy közeledik a tavaszi offenzívák megindítása. A konfliktus azt is nyilvánvalóvá tette, hogy az uniónak mennyire nehéz hosszabb távon felszámolnia az orosz energiától való, hosszú ideje fennálló függőségét. Mindezek együttesen problematikus kérdéssé tették a konfliktussal kapcsolatos nemzeti tagállami és EU-szintű álláspontokat, valamint rejtett és nyílt vitákat szültek. Ez különösen a Leopard harckocsik szállítása körüli huzavona, valamint Magyarország orosz szankciókkal kapcsolatos – folyamatos problémaként jelentkező – húzódozó álláspontja kapcsán mutatható ki.

Az Ukrajnának nyújtandó támogatás módjával kapcsolatos politikai megosztottságon felülemelkedve, mégis úgy tűnik, hogy a közvélemény erősen kiáll amellett, hogy szükség van Ukrajna Oroszországgal szembeni küzdelmének támogatására. A Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) által a héten közzétett – 10 európai országban, valamint Indiában, Törökországban, Kínában és Oroszországban felvett – új felmérése szerint az elmúlt év kihívásai ellenére az európaiak továbbra is egységesek maradtak Ukrajna támogatása terén, valamint azzal kapcsolatban is, hogy azt szeretnék, ha Oroszország vereséget szenvedne a konfliktusban.

Az európaiak összetartása legjobban az unió energiaellátásának ügyében tükröződik.

Kutatásunk azt mutatja, hogy a felmérésbe bevont kilenc EU-tagállam többsége támogatja az orosz energiahordozókkal szembeni embargó fenntartását, annak ellenére is, hogy az néhány európai ország gazdaságában valós károkat okoz. Az is sokatmondó, hogy a megkérdezettek miként viszonyulnak Oroszországhoz: a felmérésben szereplő kilenc EU-tagállam, illetve Nagy-Britannia polgárainak több mint kétharmada (66, illetve 77 százalék) országuk „ellenfelének” vagy „riválisának” tartja Oroszországot. Ezek a százalékos arányok az amerikai közvéleményben kimutatható rátához hasonlóak: az USA-ban ugyanis a megkérdezettek 71 százaléka vélekedik így.

A konfliktus amellett, hogy erősítette a nyugati és európai összetartást, rávilágított arra a szakadékra is, amely a nyugati országok és a világ más államai között mutatható ki az Oroszországról kialakított megítélés terén. Bár az országok között van némi egyetértés abban, hogy a konfliktus befejezését akarják, azonban azon feltételek terén, amelyekkel a konfliktus lezárulhatna, a kutatásunk szerint már jelentősen eltér a Nyugat, illetve a világ többi része közvéleményének álláspontja.

• Európában és az Egyesült Államokban a megkérdezettek körében például az a többségi vélemény, hogy Ukrajnának vissza kell szereznie az összes területét, még akkor is, ha ez a háború elhúzódását jelenti.
• Ezzel ellentétes vélemény mutatható ki Kínában, Törökországban és Indiában, ahol a válaszadók többsége a háború gyors befejezését szeretné, még akkor is, ha ez ukrajnai területek Oroszországnak történő átadásával járna együtt.

Oroszország megítélése, egy évvel a Kreml úgynevezett háromnapos „különleges művelete” után, szintén nagyon eltérő a két országcsoport között. Az ECFR felmérése szerint a kínai, indiai és török válaszadók háromnegyede (76, 77, illetve 73 százalék) most erősebbnek, vagy ugyanolyan erősnek látja Oroszországot, mint amilyen az egy évvel ezelőtt volt. Néhány államban nagyon sokan gondolják úgy, hogy Oroszország globális „szövetségese” vagy „partnere” saját országuknak (Indiában a megkérdezettek 80, Kínában 79, Törökországban 69 százaléka vélekedik így).

Ez éles ellentétben áll a kilenc EU-tagállam és a többi nyugati állam megkérdezettjeinek véleményével, ahol a többség Oroszországot nemcsak alapvetően gyengébbnek tartja, hanem „agresszívnek" és „megbízhatatlannak” is.

A legmarkánsabb megosztottság azonban talán abban látható, hogy a polgárok miként látják a világ helyzetét és a jövőbeli globális rendet. Ez azt mutatja, hogy Nyugaton tovább él a hidegháború öröksége, és ez formálja a közvéleményt. Erős az a meggyőződés a nyugati közvéleményben, hogy egy kétpólusú világba lépünk, amelynek élén az USA és Kína áll. A világ más részein, különösen a feltörekvő hatalmaknál, például Indiában és Törökországban nem ezt a nézetet vallják. E két utóbbi államban a válaszadók úgy látják, hogy országuk egyre nagyobb szerepet játszik a nemzetközi színtéren. Emellett úgy vélik, hogy egy többpólusú világrend fog kialakulni, amelyet számos hatalmi központ jellemez majd. Egy ilyen forgatókönyvben a Nyugat egy pólus lenne a sok közül, és nem lenne sem a világrend meghatározója, sem a globális demokrácia vezetője.

Ez Európát – és a szélesebb nyugati szövetséget – korábban nem látott helyzetbe hozná: a szabályokon alapuló rend védelmezője, de végső soron egy hanyatló hatalom lenne.

Az európai és nyugati politikai vezetők ezért jól tennék, ha megfelelően érzékelnék a konkurens hatalmak ambícióit, amelyek a háború kapcsán eltérő álláspontot képviselhetnek, de elismerik a szabályokon alapuló nemzetközi rend értékeit. Ha Európa némi alázatot tanúsít különösen azokkal az országokkal szemben, amelyek a demokratikus és tekintélyelvű rendszerek közötti hagyományos felosztás mentén lavíroznak – mint például India és Törökország –, akkor még nem kell feladnia értékeit. Ehelyett megvédhetné azokat a hasonlóan gondolkodó hatalmak új koalíciójának részeként. Ehhez Európának diplomáciai egyensúlyozásra lesz szüksége, hogy meggyőzze a feltörekvő hatalmi centrumokat, és megnyerje azokat a kulcsfontosságú döntésekhez, miközben megérti ezen országok prioritásait és azt, hogy a hazai közvélemény miként alakítja a diplomáciát. A következő hónapok megmutatják, hogy az európai vezetők készen állnak-e erre a kihívásra, és képesek-e megerősíteni Európa pozícióját az egyre megosztottabbá váló posztnyugati világban.

Címlapkép: Getty Images