A Duivendrechtben található telek Jorrit Faassen holland üzletemberé, aki egy időben Putyin nagyobbik lánya, Marija Voroncova férje volt.
A telket a holland főügyészség foglalta le, amely a szankciók betartatásáért is felel.
Az ügyészség nem kommentálta, hogy miért foglalták le a telket, illetve hogy folyik-e vizsgálat Putyin volt veje ellen.
A Moszkvában élő Faassent a Schiphol reptéren hallgatták ki, mikor legutóbb Hollandiába látogatott, egy a férfit ismerő forrás szerint a szankciók kijátszásának gyanújával, és lefoglalták a laptopját és a mobiltelefonját.
A volt vő ezt követően gyorsan visszarepült Moszkvába.
Putyin mindkét felnőtt lánya szankciók hatálya alá került tavaly áprilisban, az ukrajnai invázió kitörését követően. Faassent a szankciók hivatalosan nem érintették. A férfi 2008-ban vette feleségül Voroncovát, de később elváltak. Egy fiuk született, aki most 10 éves.
Faassen 2021-ben engedélyt kért, hogy az 1432 négyzetméteres telken, amely jelenleg is üresen áll, egy házat és hat kisebb irodaépületet építsen fel. Az önkormányzat tavaly márciusban leállította az engedélyezési eljárást a volt vő Putyinnal való „szoros kapcsolataira” hivatkozva.
Címlapkép forrása: Getty Images