nuklearis-raketa-atomfegyver-haboru
Globál

Nukleáris rakétákat telepíthet Moszkva Fehéroroszországba

Portfolio
Megállapodás született arról, hogy Oroszország taktikai nukleáris rakéták telepít Fehéroroszországba - számolt be a Reuters. Moszkva szerint ezt a Nyugattal szembeni növekvő feszültség miatt kellett meglépni.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint a következőket nyilatkozta:

A nyugati határainknál tapasztalható fenyegetések rendkívüli fokozódásával összefüggésben döntés született a katonai-nukleáris területen történő ellenintézkedésekről.

A rakéták telepítését először Vlagyimir Putyin orosz elnök jelentette be márciusban, azonban korábban is kifejtette, hogy Moszkva kész nukleáris fegyvereket használni területei megvédése érdekében. Szergej Sojgu jelezte, a rakéták ellenőrzésével, használatával kapcsolatos döntéseket Moszkva fogja meghozni.

A NATO szerint Putyin nukleáris retorikája veszélyes és felelőtlen, míg Ukrajna arról számolt be korábban, hogy Oroszország egyre jobban befolyása alá vonja Fehéroroszországot.

A Reuters emlékeztet, hogy a taktikai nukleáris fegyverek olyan kisebb hatóerejű fegyvereket jelentenek, amelyeket harctéri használatra terveztek, szemben a stratégiai fegyverekkel, amelyek képesek egész városok megsemmisítésére. Oroszország nem hozta nyilvánosságra, hogy hány taktikai atomfegyverrel rendelkezik.

Címlapkép forrása: Getty Images

török líra
GettyImages-1245492300
nap napsütés időjárás nyár erdő
moszkva-voros-ter-oroszorszag-kreml
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
kijev háború