holland f-16-osok
Globál

Olyan nyilatkozatot tett Rutte, amelynek nem biztos, hogy örülni fognak Kijevben

Portfolio
Egy ideig szinte borítékolható volt, hogy Hollandia lesz az első olyan ország, amely F-16-os vadászbombázókat küld Ukrajnának, Mark Rutte holland miniszterelnök azonban ma olyan nyilatkozatot tett, mellyel jelentősen hűtötte a várakozásokat.

Ma sajtótájékoztatót tartott Mark Rutte holland miniszterelnök; az eseményen egyebek mellett felmerült az esetlegesen Ukrajnának adományozandó F-16-os vadászbombázók kérdése is.

Még nem döntöttünk az F-16-osok leszállításáról. Komolyan gondolkozunk rajta, ez abból is látszik, hogy elkezdtük a kiképzéseket, de még nem döntöttünk”

– mondta Rutte.

Hozzátette: szerinte Hollandia fontos szerepet játszik így is Ukrajna támogatásában, de „nem olyan nagy ország,” hogy hagyják, hogy a média nyomást gyakoroljon a döntéshozatali folyamatukra.

Egy ideig igencsak úgy tűnt, hogy Hollandia lesz az első olyan ország, amely F-16-os vadászbombázókat küld Ukrajnának, ugyanis ez az egyetlen olyan ország, amely a NATO-tagállamokból álló „F-16-os koalícióból” rendelkezik is a géptípussal.

Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a holland kormány végül csak az ukrán pilóták képzésére adja oda a gépeket, konkrét harci cselekményekre nem. Természetesen az sem kizárható, hogy Amszterdam végül enged a koalíció nyomásgyakorlásának és adnak néhányat az ukrán légierőnek szerény, 24 gépből álló F-16-os flottájukból.

(CNN nyomán)

Címlapkép: Horacio Villalobos - Corbis/Corbis via Getty Images

Észak-Korea külföldi befektetőket keres kaszinóbizniszéhez
app store
didier reynders
dollár deviza árfolyam
fed kamat inflacio federal reservve
GettyImages-171721306
kínai megfigyelés, kínai titkosszolgálat, kínai elhárítás
budapest belgrád

Kiszámoló Miért nő a GDP?

A GDP mérőszámát, ahogy ma ismerjük, 1934-ben alkották meg és a híres Bretton Woods-i konferencián fogadták el...

2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
ukrajna háború orosz ukrán tank harcok csata összecsapás