medvegyev
Globál

Újrarajzolná Ukrajna térképét Medvegyev, három forgatókönyvvel állt elő

Portfolio
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök csütörtökön Telegram-oldalán írt arról, milyen három forgatókönyv képzelhető el Ukrajna általa elképzelt összeomlása után.

A Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese abból az előfeltevésből indul ki, hogy Ukrajna mindenképpen elveszti a háborút, és aztán vagy lassan szűnik meg államisága, vagy egy gyors összeomlás következik be. Amint ez megtörtént, Medvegyev szerint három lehetséges forgatókönyv adódik:

  1. Az első forgatókönyv szerint Ukrajna nyugati megyéi több uniós országhoz kerülnek, keleti megyéi Oroszországhoz, a középső rész pedig kinyilvánítja, hogy az egykor volt Ukrajna jogutódja kíván lenni. Ez a „kis-Ukrajna” vissza akarja szerezni keleti területeit, belép az EU-ba és a NATO-ba, ez azonban újabb fegyveres konfliktussal és egy harmadik világháborúval fenyeget majd.
  2. A második szcenárió szerint Ukrajnát fölosztják Oroszország és néhány nyugati ország között, egy európai országban ukrán emigráns kormány alakul. Ez esetben Medvegyev szerint mérsékelt a kockázata a fegyveres konfliktus kiújulásának és egy világháború kitörésének.
  3. A harmadik forgatókönyv szerint a nyugati ukrán megyék uniós országokhoz kerülnek, a középső és keleti megyék viszont „önként” az Oroszországi Föderációhoz csatlakoznak. Ezzel Medvegyev szerint biztosítva lesz, hogy hosszú távon ne újuljon ki a konfliktus.

A volt orosz elnök azzal zárja eszmefuttatását, hogy más lehetőség nincs, ez mindenki számára világos, még ha

ezt Nyugaton egyesek nem is szívesen ismerik be.

Az elmúlt időben gyakorta világháborúval és atomháborúval rémítgető Medvegyev a Reuters szerint pénteken azzal állt elő, hogy Oroszország megelőző atomcsapást fog mérni, ha Ukrajna nukleáris fegyvereket kap a Nyugattól.

Az angolszászok ezt nem teljesen értik meg, és úgy vélik, hogy nem fog odáig fajulni a dolog. Bizonyos feltételek mellett fog

– jelentette ki a volt orosz elnök.

Az Ukrajnát támogató országok körében nem vetődött föl, hogy nukleáris fegyvereket adjanak a megtámadott országnak. Oroszország viszont csütörtökön megkezdte taktikai atomfegyverek telepítését a szomszédos Belaruszba.

Medvegyev pénteken azt is kijelentette, hogy Moszkva számára addig lehetetlenek a béketárgyalások, amíg Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hatalomban van.

Címlapkép: Contributor/Getty Images

balaton balatonfüred
koszovó szerbia feszültség nato biztonsági erők
erdogan beszédet mond
zelenszkij public domain
orosz ukrán háború moszkva páncélos btr
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
koszovó szerbia feszültség nato biztonsági erők