Portfolio signature

Erdoğan diadalmaskodott, de a neheze még csak most jön – Merre tovább Törökország?

A vasárnapi törökországi elnökválasztás második fordulójának az eredményei alapján Recep Tayyip Erdoğan fogja további öt évig meghatározni országának a sorsát. Az elnök ismételten felhatalmazást kapott a szavazóktól, de rögtön komoly kihívással kell szembenéznie: az ország gazdaságának helyretételével.

Törökországban vasárnap tartották az elnökválasztás második fordulóját, amelyet Recep Tayyip Erdoğan nyert meg. Miközben az ellenzék elismerte a győzelmét, és elsősorban önvizsgálattal van elfoglalva, Erdoğan már az új kormányának a kinevezésén dolgozik.

Az ismételten megválasztott török elnök új kabinetjének a kinevezése a hét végére várható. A legjelentősebb kinevezés Mehmet Şimşek, egy korábbi pénzügyminiszter lenne, aki most is a gazdaságpolitikáért felelne.

A leginkább égető gazdasági kérdés Törökország külső finanszírozása, mivel az ország kimerítette devizatartalékait, s 21 év után először állt elő olyan helyzet, hogy az ország devizatartaléka negatívba került, több mint 200 milliárd dollár mínusszal.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést! Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat! Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!

További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés