kína-egyesült-államok-stock
Globál

Asztalhoz ültek az ősellenségek - Kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt a két nagyhatalom

Portfolio
A Fehér Ház és a kínai kormány is megerősítette azt a hírt, mely szerint tárgyalóasztalhoz ült Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója és Vang Ji kínai külügyminiszter - Írja az MTI. Washington szerint az elkövetkező időszakban több fontos találkozóra is sort fognak keríteni.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint a felek megállapodtak abban, hogy az elkövetkező hónapokban további magas szintű megbeszéléseket fognak folytatni.

Az állásfoglalás szerint a felek továbbá megbeszélték az Egyesült Államok és Kína bilaterális viszonyának kulcsfontosságú kérdéseit, valamint a globális és regionális biztonsággal, illetve az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseket. Washington egyben felhívta a figyelmet a béke és stabilitás jelentőségére a tajvani-öbölben.

Joe Biden amerikai elnök az utóbbi hetekben többször is jelezte, hogy még az idén személyesen találkozhat Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

A két vezető legutóbb tavaly, az indonéziai G20-csúcson egyeztetett személyesen. A következő kínálkozó alkalom a San Franciscóban tervezett novemberi Ázsia-Csendes-óceán-csúcson.

Washington és Peking között az utóbbi időben ismét mélypontra estek a kapcsolatok az ukrajnai háború és Tajvan ügye miatt. Nemrég Biden bejelentette, hogy bizonyos amerikai befektetéseket korlátozni fognak Kínában, ami egyebek között a félvezetőket és a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos ágazatokat érinti.

A címlapkép illusztráció, forrása: zhangshuang via Getty Images

muanyag-kupak-palack-betetdij-ujrafelhasznalas- fenntarthatosag
Mostantól minden adatra ugorhat a forint
Atomrakétákat telepítettek az oroszok Lengyelország mellett
iphone
tim cook

Holdblog Miből leszel milliárdos?

Sokféleképpen lehet meggazdagodni, de ha maximalizálni akarjuk az esélyeinket arra, hogy felkerüljünk a Forbes dollármilliárdosainak...

Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. november 8.
Portfolio Investment Day 2023
2023. október 18.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
odessza-kikoto-fekete-tenger-ukrajna-haboru-blokad-gabona