Orosz lapokban jelentek meg a hírek a minap, amely szerint az ukrán haderő veszteségeit sokkal magasabbra teszi egy ukrán katonai felügyelő, mint az eddigi becslések. A Topwar szerint Oroszország nagyjából félmillió főre teszi az ukrán csapatok veszteségeit, de szerintük „nyugaton is legalább háromszázezer főről beszélnek”.
Az orosz lap szerint Vitalij Berezsnoj „őszinte kirohanása” annak köszönhető, hogy az ukrán katonai katonai felügyelők jelentős részét ki kellett rúgni nemrégiben korrupció miatt, és így a frontvonalon harcoló katonákkal töltötték fel a pozíciókat.
Berezsnoj is harcolt személyesen a frontvonalakon, ezért az orosz lap szerint vélhetően jobban tisztában van a veszteségekkel, mint a hátország adminisztrációja.
Poltavai Regionális Toborzási és Szociális Támogatási Központ vezetője a Poltavai Városi Tanács ülésén beszélhetett a térséget sújtó kiemelkedő veszteségekről, írták az orosz lapok. A beszámoló alapján a katonai felügyelő hihetetlenül magas, 90%-os veszteségeket becsült a besorozott ukránokat tekintve a térségből, ebben a halottak és a sebesültek vannak benne. Szerinte nagyjából 100-ból csak 10-20 ember maradt a seregben azokból, akik nemrégiben léptek be Ukrajna védelmére. Közben a Topwar információi szerint komoly feltöltési hiányosságokkal küzd az ukrán haderő, a sorozási terv eddig mindössze 13%-ban teljesült.
A KIJELENTÉSEK ERŐS FENNTARTÁSOKKAL KEZELENDŐK, EZEK AZ INFORMÁCIÓK EGYELŐRE CSAK OROSZ LAPOKBAN JELENTEK MEG ÉS NAGYON FELÜLETESEK. TÖBBSZÖR MEGFIGYELHETŐ VOLT KORÁBBAN, HOGY OROSZ LAPOK KONTEXTUSBÓL KIRAGADOTT MONDATOKAT JELENTETTEK MEG UKRAJNA VEZETŐITŐL, VAGY MAGYARÁZTAK SZÁNDÉKOSAN FÉLRE EGYES KIJELENTÉSEKET.
A két fél között régóta számháború zajlik a veszteségekről, azonban ezek a kijelentések mindig nagyon óvatosan kezelendők, mindkét oldal szereti a másik fél problémáit felnagyítani, míg a sajátját eltussolni.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: John Moore/Getty Images