Hírlapi kacsa a Szabad Európa honlapján megjelent azon hír, amely szerint a magyar kormány a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban azt várja, hogy a svéd miniszterelnök vagy külügyminiszter Magyarországra utazzon - közölte Menczer Tamás hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a portál azon cikkére reagált, amely szerint a magyar vezetés továbbra is azt várja, hogy vagy Ulf Kristersson svéd kormányfő, vagy Tobias Billström külügyminiszter Budapestre jöjjön, és találkozzon Orbán Viktor miniszterelnökkel vagy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.
A Szabad Európa cikke egy magas rangú kormányzati szereplőtől és egy diplomáciai forrástól értesült a fentiekről, azt írták, hogy a magyar kormánynál
egyfajta Canossa-járás jellegű utat várnak el, amelynek során a magyar fél elmondhatná, hogy idehaza az égvilágon semmi gond nincs a demokráciával és az emberi jogok érvényesülésével, a svéd partner pedig tudomásul venné.
Az nem derül ki Menczer nyilatkozatából, hogy ratifikálni fogja-e a magyar parlament az őszi ülésszakban a svéd NATO-csatlakozást.
Címlapkép forrása: Shutterstock