Londonban már két éve van érvényben egy szabály, amely szerint a vezetéstámogató rendszer nélküli teherautók nem léphetnek be a város néhány kerületébe.
Most Milánó önkormányzata is úgy határozott, hogy októberektől napközben, 7.30 és 19.30 között csak azok az 5 tonnánál nagyobb személyszállító járművek és a 12 tonnánál nagyobb áruszállító járművek közlekedhetnek bizonyos zónákban, amelyek fel vannak szerelve holttérfigyelővel.
Ezt az intézkedést 2024 októbere után a 3,5 tonnát meghaladó áruszállító járművekre is ki fogják terjeszteni.
Az indoklás szerint a legtöbb baleset a holttér miatt történik. A helyzetet tovább bonyolítja az elektromos rolleresek számának növekedése.
A holttérfigyelő rendszereket ma már az autóvásárláskor más biztonsági opciókkal együtt kínálják. Azok számára, akiknek a jármű megvásárlása után kell beszerezniük az érzékelőt, több online platform is elérhető, ahol a készülék ára körülbelül 150 euró.
Bár ez logikus megoldásnak tűnik, nem mindenki fogadja örömmel. Egy 20 tonnás kamion sofőrje szerint ez teljesen haszontalan, mert egy kerékpár, egy parkoló motor, egy fa a mellékutcában, egy közlekedési lámpaoszlop, egy alacsony fal is mind-mind olyan dolgok, amelyek aktiválják a figyelőt és így az érzékelő folyamatosan csipog. Csak akkor veszed észre, amikor csodával határos módon leáll. Végeredményben ez egy olyan eszköz, amely inkább idegesít, mint segít - véli a kamionsofőr.
Geronimo La Russa, a Milánói Autóklub elnöke viszont határozottan kiáll a rendelet mellett:
egy olyan javaslatnak szánjuk, amely arra szolgál, hogy mindenki megértse, hogy a problémát azonnal kezelni kell, olyan politikával, amely nem csak a tiltásról, hanem a közös megoldások megtalálásáról is szól.
A rendelettel párhuzamosan a tudatosság növelését célzó kampányokat is indítanak, hogy megértessék: az út mindenkié és minden használójának még nagyobb felelősséggel kell közlekednie.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images