Nézegess képeket az űrhajóról, amivel pár tízmillió forintért felmehetsz az űrbe
Globál

Magyarország embert küld a világűrbe

MTI
A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető megérkezett Texasba, hogy aláírják a szerződést az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő, Axiom Space nevű vállalattal, és ennek nyomán immáron biztossá válik,

hogy évtizedek után a második magyar űrhajós is megkezdheti a misszióját 2024 végén vagy 2025 elején.

Emlékeztetett rá, hogy a kormány nemrég arról határozott, hogy a magyar űripari stratégia keretében kutatót küld fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hogy ott harminc napon keresztül különböző eszközök használatát tesztelje és tudományos kísérleteket hajtson végre.

Tájékoztatása szerint az ezen idő alatt elvégzendő feladatok listájának összeállításában a hazai űripari szereplők és egyetemek is részt fognak venni.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy ezen expedíciót a magyar űrhajós négyfős nemzetközi csapat tagjaként hajtja majd végre.

A világ egyik vezető űrkutatási társaságának számító Axiom Space-szel kötendő szerződésben indítási ablakot határoztak meg 2024 októberétől 2025 elejéig, amelyen belül a magyar űrhajós harminc napot tölthet az ISS-en - tudatta.

"Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni" - hangsúlyozta.

A miniszter végezetül aláhúzta, hogy jelenleg még négy magyar űrhajósjelölt van versenyben, ők idén októberben megkezdik Austinban és Houstonban a képzések, helyszíni tesztelések első fázisát, utána szűkül a lista két főre, és csakis közvetlenül az űrrepülés előtt születik majd döntés arról, hogy ki lehet a második magyar űrhajós.

Címlapkép forrása: Shutterstock

forintárfolyam
trader
amerikai gazdaság amerikai gdp
Portfolio_gyors-157
a kp,mg tanácsadócég budapesti székháza
akkumulátor, akkumulátorgyár, akkumulátorgyártás,
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. november 8.
Portfolio Investment Day 2023
2023. október 18.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Azov kremmina 2023