susa
Globál

Már be is jelentette Azerbajdzsán: majdnem teljesültek a hegyi-karabahi művelet fő céljai

Portfolio
Azerbajdzsán közel került ahhoz, hogy teljesítse fő céljait a hegyi-karabahi műveletben, miután néhány katonai központot semlegesítettek – mondta Hikmet Hajiyev azeri elnöki tanácsadó az orosz TASZSZ hírügynökség szerint.

Nem sokkal később a szakadár Hegyi-Karabahi Köztársaság hadserege bejelentette, jelentősen lecsökkent a tűz intenzitása az azeri erőkkel való érintkezési vonal mentén.

Közben az azeri főügyész jelentése szerint nehézfegyverekkel érte támadás az azeri ellenőrzés alatt álló Susa városát Hegyi-Karabah közelében, egy civil életét vesztette.

Franciaország és Németország is felszólította Azerbajdzsánt, hogy haladéktalanul vessen véget a kedden Hegyi-Karabahban indított katonai műveletnek.

Párizs szerint kizárólag Bakut terheli a felelősség a hegyi-karabahi lakosság sorsáért. A francia külügyminisztérium azt írta, amerikai és európai partnereivel együttműködve határozott választ fog adni „erre az elfogadhatatlan offenzívára”, egyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását követelte.

(Forrás: Reuters)

Címlapkép forrása: Selcuk Acar/Anadolu Agency via Getty Images

spanyol parlament
idojaras-vihar-eso-esernyo-figyelmeztetes-piros-riasztas-idojaras-jelentes-idojaras-elorejelzes-idojaras-magyarorszagon-milyen-ido-lesz-ma-milyen-idojaras-varhato
lakóautó kemping
dróntámadás házak ellen drónraj
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
spanyol parlament