demilitarizalt-zona-eszak-korea-del-korea
Globál

Új kémműholdat állítottak Föld körüli pályára

MTI
Észak-Korea rakétát bocsátott fel, amely egy feltételezett kémműholdat hivatott Föld körüli pályára állítani - jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva helyi idő szerint kedden késő este.

Phenjan kedden arról értesítette Japánt, hogy november 22. és december 1. között saját fejlesztésű katonai műholdjának pályára állítását tervezi. Ehhez képes már kedden végrehajtotta azt.

A rakétát az északnyugati Tongcsang-ri városnál található kísérleti telepről indították el helyi idő szerint este 10 óra 43 perckor. A dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága nem közölt további részleteket az indításról, így azt sem tudatta, hogy a háromfokozatú rakétával sikerült-e Föld körüli pályára állítani a műholdat. Phenjan sikertelenül már májusban és augusztusban is próbálozott a felbocsátással.

Szöul óva intette Phenjant a kísérlettől, mondván, hogy azzal megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának Észak-Korea ballisztikus rakétaprogramját betiltó határozatait. A KCNA észak-koreai hírügynökség kedden közölte, hogy Phenjan "szuverén joga" növelni katonai erejét az amerikai vezetésű űrmegfigyelési rendszerrel szemben.

Címlapkép forrása: Getty Images

kanyaró oltás
havazás tél hó időjárás
D_KOS20220902004
BJASZ20200225022
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
karácsonyi vásár