Kimondta a NATO-ország kémfőnöke: az utolsó órában van Ukrajna, Oroszországnak áll a zászló
Globál

Kimondta a NATO-ország kémfőnöke: az utolsó órában van Ukrajna, Oroszországnak áll a zászló

Portfolio
Nils Andreas Stensönes, a norvég katonai hírszerzés vezetője hétfőn kijelentette, Oroszország hamarosan fölénybe kerülhet katonailag Ukrajnában, mivel több katonája van tartalékban, és olyan országok támogatják anyagilag, mint Észak-Korea és Kína – írja a Tagesschau.de.

A norvég kémfőnök hétfőn hazája titkosszolgálatainak éves kockázatértékelését ismertette.

Stensönes állítása szerint

Kijevnek „jelentős” nyugati katonai támogatásra lenne szüksége, hogy a helyzet megfordításában reménykedhessen.

Ebben a háborúban Oroszország jelenleg erősebb pozícióban van, mint tavaly, és hamarosan előnyt szerezhet

– jelentette ki a katonai hírszerzési vezető.

Hangsúlyozta, Moszkva mintegy háromszor akkora katonai erőt tud mozgósítani, mint Kijev. Szerinte Oroszország a vártnál jobban alkalmazkodott a szankciókhoz,

hadiipara pedig elég lőszert, harckocsit, drónt és rakétát tud gyártani, hogy egész évben fenn tudja tartani a háborús erőfeszítéseket.

Stensönes elmondta, Oroszország katonai támogatást kap Irántól, Belarusztól és Észak-Koreától, Kínából pedig olyan gépek, járművek, elektronika és alkatrészek érkeznek, amelyeket a hadiipar hasznosítani tud.

Címlapkép: Ukrán katonák egy T-64BV tankkal Bahmut közelében 2024. február 11-én. Diego Herrera Carcedo/Anadolu via Getty Images

KonyhaKontrolling

Sabbatical - ne így ne dolgozz!

Korábban ígértem, hogy beszámoljak a sabbaticalról, ezért most megteszem. Sajnos a bejegyzés írásának napján már 3 hónapja dolgozom, de igyekszem hűen visszaadni a részleteket. Pihenés Az e

RSM Blog

Mikor érdemes HR tanácsadóhoz fordulni?

Napjainkban az üzleti eredményesség egyik legfontosabb támogatója a stratégiához közvetlenül hozzájáruló, gyors változásokra képes, emberközpontú HR menedzsment. Biztosítja a szervezet n

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a csattanós válasz azoknak, akik nem vesznek lakást, mert alacsonyabb kamatokra várnak

Privát bankár

Privát bankár
Interaktív online előadás

Vételi és eladási zónák - Részvénypiaci panoráma

Mire számíthatunk a következő napokban a részvénypiacokon? Milyen fontos szintekre kell figyelni a főbb indexek esetén? Melyek lesznek a jól és rosszul teljesítő régiók, országok, szektorok és ágazatok?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Retail Day 2024
2024. április 11.
EU Források 2024
2024. március 6.
Agrárium 2024
2024. március 19.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!