FONTOS Összeomlóban a legfontosabb palesztin érdekvédelmi szervezet, de mit is jelent ez Gázára nézve?
Meglepő számok jöttek ki: Oroszország már a teljes aktív harckocsiállományát elvesztette, mégis évekig tudna még háborúzni
Globál

Meglepő számok jöttek ki: Oroszország már a teljes aktív harckocsiállományát elvesztette, mégis évekig tudna még háborúzni

Portfolio
Egy új kutatás szerint Oroszország már mintegy 3000 harckocsit veszített az ukrajnai háborúban, ami a teljes háború előtti aktív állományának felel meg. Ugyanakkor a régi készletből még évekig képes pótolni az elvesztett páncélosokat – írja a Reuters.

Ukrajna is súlyos harckocsiveszteségeket szenvedett, azonban a nyugati katonai támogatás lehetővé tette, hogy a készleteket fenntartsa, és még a minőséget is javítsa – írta a londoni székhelyű Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézete.

Oroszországgal kapcsolatban az intézet éves jelentése azt írta:

Moszkva azonban képes volt a minőséget mennyiségre cserélni, mivel több ezer régebbi tankot hozott ki a raktárakból olyan ütemben, amely időnként elérte a havi 90 tankot is.

Az intézet szerint

Oroszország potenciálisan még körülbelül három évig el tudná viselni a súlyos veszteségeket,

és a készletekből pótolni tudná a tankokat, még ha alacsonyabb műszaki színvonalon is, függetlenül attól, hogy képes-e új felszereléseket gyártani.

Oroszországnak jelenleg 1750 aktív harckocsija van, az ősrégi T-55-ösöktől kezdve a modern T-80-asokig és T-90-esekig. Emellett további 4000 van raktáron.

Az intézet azt is megírta, hogy 2022-ről 2023-ra 9 százalékkal nőttek a globális védelmi kiadások.

Címlapkép forrása: Metin Aktas/Anadolu Agency via Getty Images

HitelesAndrás

Pénzügyi tudatosság gyermekszemmel

Egy pénzügyi csoportban beszélgetés bontakozott ki, hogy a gyermekeket mikor és milyen mélyen kell bevonni a pénzkezelésbe, illetve mikor kell felhívni a figyelmüket a befektetés fontosságára&

KonyhaKontrolling

Ez védi a megtakarításod!

Az internetes beszélgetéseimben rendre belefutok, hogy az emberek nem tudják, hogy mire jó a betétvédelem, mire a befektetővédelem. Pedig nagyon fontos megérteni ezeket a koncepciókat, mert a koc

Holdblog

A részvénybefektetés nem ázik be!

HOLD After Hours. Szőcs Gáborral value befektetőket sajnálunk, Karácsony Tamással gyrosokat árnyalunk és Kovács Szilárddal pedig benézünk a Bridgewaterhez. Jó szórakozást! 00:45    Hajrá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ezért drágább az élelmiszer itthon, mint Németországban

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Property Warm Up 2024
2024. március 7.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
EU Források 2024
2024. március 6.
Retail Day 2024
2024. április 11.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Interaktív online előadás

Vételi és eladási zónák - Részvénypiaci panoráma

Mire számíthatunk a következő napokban a részvénypiacokon? Milyen fontos szintekre kell figyelni a főbb indexek esetén? Melyek lesznek a jól és rosszul teljesítő régiók, országok, szektorok és ágazatok?

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?