Portfolio signature

Egészen elképesztő ötlettel állt elő a világ elsőszámú nukleáris szervezete: egy egész régió biztonsága kerülhet példátlan veszélybe

Hétfő délután érkezett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bejelentése, mely szerint több mint harminc év kihagyás után újraindítanák az iraki atomprogramot. Bár Bagdad most az elmúlt évekhez képest aránylag stabil korszakát éli, ez távolról sem jelenti azt, hogy egy atomreaktor felhúzása problémamentes ötlet lenne. A NAÜ kétes megítélésétől kezdve az iraki politikai helyzeten át a reaktor biztonságának szavatolásáig összeszedtük a legfontosabb buktatókat az ötlettel kapcsolatban.

Irak számára nem ismeretlen az atomenergia felhasználása. Az ország 1967-ben kezdte meg az al-Tuvaita Nukleáris Kutatóközpont építését, ahol az évek során három reaktorblokk, és az azokhoz tartozó egyéb épületek is helyet kaptak.

A komplexum soha nem számított túl hatékonynak, üzemanyagot pedig Franciaországtól kellett importálni a működtetéshez. Az iraki-iráni háború elején Bagdaddal együtt az erőművet is bombázta Teherán, de a károkat francia segítséggel kijavították. Az éppen építés alatt álló Oszirak reaktort a háborúval párhuzamosan aztán az izraeli F-16-osok rombolták le, mivel állításuk szerint a reaktor csak az iraki atomfegyver-program álcázása miatt épült. A NAÜ állította, hogy nem találtak atomfegyverre utaló jeleket, Jeruzsálem viszont kijelentete, hogy innentől minden vele ellenséges ország atomprogramját hasonló módon fogja meghiúsítani.

Az Oszirak-komplexum az 1981-es izraeli légicsapás után. Forrás: Joyce Battle, William Burr via Wikimedia Commons

A másik két reaktorblokkot tíz évvel később, az Öböl-háború során pusztította el az amerikai légierő. A romokat amerikai katonák őrizték, ez azonban nem akadályozta meg a bagdadi lakosokat abban, hogy kifosszák a komplexumot. A fosztogatás során egyebek mellett nagyjából 10 kilogrammnyi urániumnak is lába kélt.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés