Súlyos vádakkal állt elő a NATO-val szemben Putyin héjája
Globál

Súlyos vádakkal állt elő a NATO-val szemben Putyin héjája

Portfolio
Nyikolaj Patrusev, az orosz Biztonsági Tanács titkára, Vlagyimir Putyin egyik leghűségesebb embere és közismert héja egy orosz lapnak kijelentette, a NATO segítséget nyújt Ukrajnának az orosz területeken végrehajtott támadásokban – írja a Reuters.

Az észak-atlanti szövetség de facto részese az ukrajnai konfliktusnak, és aktívan részt vesz az orosz területek bombázásának megszervezésében

– jelentette ki Patrusev.

Ennek keretében kollektív döntések születnek az új, technikai és nagy hatótávolságú képességeiket növelő fegyverszállításokról, és a NATO kiképzői több országban zsoldosokat és szabotőröket képeznek ki az oroszellenes műveletekben való részvételre

– tette hozzá az egykori KGB-ügynök, aki Putyint követően, 1999 és 2008 között vezette a KGB-utód FSZB-t.

Ukrajna már hetek óta rendszeresen drónokkal támadja Oroszországot, elsősorban olajfinomítókat ér csapás. Az Egyesült Államok és a nyugati országok tagadják, hogy segítenének Ukrajnának az orosz területek elleni támadásokban, sőt Ukrajna mindeddig csak olyan fegyvereket kapott, amelyek hatótávolsága nem elég ahhoz, hogy belső orosz területeken mérjenek csapást. A Financial Times értesülései szerint ráadásul Washington nyomást helyezett Ukrajnára annak érdekében, hogy ne támadjon orosz finomítókat, mert ez felveri a kőolaj világpiaci árát, ami nem jön jól Joe Bidennek az elnökválasztási kampányban.

Patrusev azt is kijelentette, a NATO valójában az Egyesült Államok eszköze arra, hogy végső csapást mérjenek Oroszországra, és rátegyék a kezüket hatalmas erőforráskészleteire.

A Nyugat a Szovjetunió összeomlását csak az Oroszországgal való konfrontáció egyik szakaszának tekintette

– tette hozzá.

Patrusev szerint Washington, London és a kollektív Nyugat célja

hazánk mint gazdasági és politikai versenytárs meggyengítése, majd feldarabolása révén a világ politikai térképéről való eltávolítása.

Az orosz vezetés az ukrajnai háborút folyamatosan próbálja egy Oroszország és a NATO közötti nagy háborúvá stilizálni, és rendszeresen fenyegetnek egy atomháborús eszkalációval.

Címlapkép: Nyikolaj Patrusev és Vlagyimir Putyin 2023-ban. Forrás: Contributor/Getty Images

RSM Blog

Mit kockáztatunk HR nélkül?

A vállalatok jelentős részének életében meghatározó szerepe van a HR tevékenységnek, mert a jól átgondolt HR stratégia támogatja a munkatársak, megtartását, motiválását, fejlesztését,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Izraeli vaskupola működés közben